Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Kapros Márta: Főkötők és fökőtőhasználat a Karancs vidékén

zelnünk, hiszen a viselet térben, időben, esetenként a társadalmi rétegződés vonatkozásában is állandó mozgásban volt - különböző tényezők hatására következtében. Ezek előrebocsátásával röviden összegezzük a vizsgálat tartalmi tapasztalatait. Feltehetőleg a 19. század közepe táján a Karancs vidéki falvak női főkötőviselete egy - elsősorban északi irányban - nagyobb kiterjedésű területen hasonló volt. A jobbágyfelszabadítást követően itt is fokozatosan alakult ki az a kistáji változatosság, ami a nógrádi parasztviseletet országos összevetésben jellemzi. Ebben szerepe volt a helyi varróasszonyokból specializálódott, a szomszédos falvakat is gyakran ellátó főkötővarróknak. Sajátos helyzetet jelentett viszont vidékünkön, hogy miközben egyik részről folyt a viseletcsoportok elkülönülése, ezzel párhuzamosan korán megindult a paraszti életmód kereteinek lazulásából adódó egységesülési folyamat is. A trianoni határ meghúzásával viseleti csoportok kettészakadtak, összességében a vidék falvainak orientációja megváltozott. Ebbe beletartozott - sok egyéb mellett -, hogy a viselethez szükséges alapanyagok beszerzési lehetőségei módosultak. Losonc helyét Szécsény és Balassagyarmat igyekezett pótolni, s valamelyest megnőtt a helyi falusi üzletesek ez irányú szerepe is. A főkötők külső megjelenésében fontos szerepet játszó anyagféleségek, díszítő kellékek egy része (pl. gyöngyök, szalagfélék, fémcsipke) a Monarchia felbomlásával immár nehezen vagy sehogy be nem szerezhető, külföldi termék lett, pótlásukat eltérő módon oldották meg, ami egyébként a részleteket illetően a variálódás irányába hathatott. A két világháború között érzékelhető új jelenség, hogy az összességében mind erőteljesebben városiasodó Karancs vidéki női viseletekben a menyecske főkötők cifra, költséges változatai viselőjük falun belüli társadalmi hovatartozását jelző, s - ez fontos: - társadalmi rangot jelentő funkciója felerősödött, az önmagában ambivalensebb jeltartalmú kendő ellenében.

59 Ez a főkötő, mint viseletdarab formai értelemben vett fennmaradását meghosszabbította az egyébként bomló, hagyományos rendszerét mindinkább elvesztő öltözködési kultúrán belül, egyes helyeken a viselet teljes megszűnéséig. Azonban a korlátozott gyakoriságú, módosult szerepben már megcsappant a kereslet mértéke, egyre kevesebb specialista ki tudta elégíteni az igényeket, s a nagyobb körzetnek dolgozó főkötővarró készítményein a karakteres kistáji eltérések idővel mindinkább egybemosódtak. A kendő a hagyományos viseleti rendben egyrészt életkor és alkalomjelző, másrészt állapotra utaló (gyász; vénlányok, megesettek) tartalma volt. A felbomló viseletekben viszont a „parasztos" főkötővel szemben jelentett visszafogottságot, átmenetet a város(i szegénység) öltözködési szokásai irányába. Ugyanakkor a 19. század végétől az úri, polgári divat felől közelítve: a faluhoz, városi szegényebb rétegekhez tartozást jelezte a kalap, illetve a fej elfedését már fölöslegesnek tartó „frizura" ellenében. 29