Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Kapros Márta: Főkötők és fökőtőhasználat a Karancs vidékén

sát ki-ki elvégezte otthon, egy-egy nagyobb ünnep előtt alig győzték ezek a specialisták a megrendeléseket teljesíteni.

42 A slingelt főkötő elterjedési területe egybe esett a rakott főkötőjével;

43 a Litke környéki négy faluban nem viselték ezt sem. Megkülönböztető jelzői: farkas (-farkos), kacsafarkú (-kacsafarkas), slingelt (-singőtt, -singéit), lukas, csipkés.

44 Gyűjtési tapasztalataim szerint az elnevezések falvakhoz kevéssé köthetők, a farkas féketőt tartják régiesnek, legáltalánosabb a singéit fékető, slingelt trotya. A 20. század elejétől már részleteiben ismerhető főkötő, azóta szinte alig változott.

45 Kisebb táji csoporthoz köthető formai különbségre egyetlen példát találtam: a hátul lecsüngő selyemszalag „[Karancs]Ságon, meg itt másutt is csak a tomporukig ért. Etesen úgy vót szép, ha leért a szoknya aljáig." A hagyományos viselet keretei között a visszaemlékezések szerint egy menyecske ruhakészletében egyidejűleg három slingelt főkötőnek lennie kellett, ezt még a szegényebb sorsú családok is igyekeztek kiállítani. E főkötők között a hátul lecsüngő selyemszalag színe szerint tettek különbséget. Legünnepélyesebbnek a fehér csüngőjű számított. Karancsságon figyelembe vették a bukrozót is. „Első vót a fehér csüngőjű, kék bukrozóval", a többi között már nem tettek ünnepélyesség szempontjából különbséget; lehetett kék csüngőjű rózsaszín bukrozóval, rózsaszín csüngőjű rózsaszín bukrozóval és így tovább, „kinek mi tetszett". A két világháború között egyre több városias darabot magába foglaló ruhatárakban is fellelhető volt egy-egy, igaz, jobbára örökölt vagy használtan vett, felújíttatott példány. Az egyik etesi családnál például az 1930-as években a két lánynak közösen csináltatott anyjuk még egy slingelt trotyát, amit aztán hol egyikük, hol másikuk tett fel. A hagyományos viseleti rendben a slingelt főkötő rangsorban a rakott főkötő után következett. Ettől eltérő gyakorlatra mindössze Bussáról van adat: itt a hétköznapi viselethez tartozott.

46 Első alkalommal lakodalom éjszakáján a felkontyoláskor került a hímzett gyolcsfőkötő az új asszony fejére. Ilyet viselt azután vasárnap délutánonként „faluA 20. század utolsó harmadának témagyűjtései alapján a következő vasalóasszonyokat ismerjük név szerint: Zsidai Jánosné (Karancskeszi), Deák Mihályné (Endrefalva), Gyüre Andrásné sz. Jekkel Rozi, Gyüre Jánosné, Jekkel Józsefné (Karancsság), Ferenc Istvánné (Kishartyán), Kucsera Istvánné, Kucsera Antalné Kapca Katyi nem (Etes). Megjegyzem, elképzelhető, hogy ez esetben is számolhatunk egységesülési folyamattal. Ugyanis a Jankó János által 1900-ban fényképezett sóshartyáni menyecske (Néprajzi Múzeum, ltsz.: 1829) főkötője formájában a slingelt főkötővel azonosnak látszik, anyaga is világos (fehér?, gyolcs?), viszont nem hímzett, csipkével szegettnek látszik. De az sem zárható ki, hogy a továbbiakban bemutatásra kerülő selyem farkas főkötőhöz kapcsolható. Az utóbbira csak a határon túli községekből van adat (JÓKAI - MÉRY 1998: 296). A slingelt főkötő korábbi története szintén bizonytalan. Reguly viseleti összefoglalójában a „mindennapi" főkötők anyagaként említi a „patyolatof'a selyem mellett. A leírás folytatásából azonban nehéz eldönteni, melyik 20. századi főkötőfajta előzményét lássuk benne (REGULY 1994: 164-165). Máthé Judittal ellentétben a Pápainál „érdekes", régebbi gyakorlatként említett, fehér „patyolat vagy gyolcs" kendőviselet leírásából (PÁPAI 1891: 237) én inkább a főkötő fölött viselt fejkendőre következtetek. Mindenesetre a 20. század elején már kész formában találta a slingelt főkötőt Farkas Pál és Nyáry Albert (NYÁRY 1909: 130; FARKAS 1911: 147). BABCSAN 1987; JÓKAI - MÉRY 1998: 296. 23