Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)
Tanulmányok - Néprajz - Molnár Ildikó: A néprajztanítás története. Az oktatási rendeletek, tantervek és tankönyvek tükrében
sa végre megvalósult a középiskolákban, de megkérdőjelezi, hogy Balassa Iván tankönyve is diadal lenne. A Válasz című folyóiratban igen keményen kritizálja a tankönyvet, bár elismeri - annak ellenére, hogy magán viseli az első próbálkozás minden hibáját jelentősége vitathatatlan. PÉTER László tanulmánya Az első magyar néprajzi tankönyv címmel a Tiszatápan jelent meg 1947-ben. Bemutatásában bírálja - bár, közel sem olyan hevesen mint Vargyas - a tankönyvet, mégis sokkal inkább a jelentőségét emeli ki, inkább védi a tankönyv íróját. 27 A Nyelvőrben látott napvilágot GÖNYEI Sándor ismertetője. Elsődlegesen nyelvi szempontból vizsgálja a tankönyvet. Szerinte két tényező miatt jelentős ez a mű, egyrészt „...mert a néprajz általa helyet kapott a középiskolai oktatásban és nevelésben" 2 másrészt, pedig »... a néprajz az ifjúság szélesebb körében is híveket szerez ezáltal, és reményünk van arra, hogy a kis tankönyv gyűjtőket és kutatókat fog nevelni a mezőgazdasági iskola növendékei közül, akik leghivatottabbak és legmegértőbbek mind a néprajzi fogalmak, mind a vele szorosan kapcsolódó népnyelvi kérdések tekintetében." 29 Oktatási szempontból a tankönyvet figyelemre méltónak - a szellemi néprajz részét összeszedettebbnek - tarja. Láthatjuk, hogy a kissé rossz kritikák mellett azért mindenki reménykedik a néprajz oktatásának hatékonyságában, és sikerében. Az államosítástól a rendszerváltásig A remény 1948-ban szertefoszlott. Az államosítás utáni iskolareformban megszüntették a néprajz oktatását. Az iskolából kiszorult, vagy pedig csak a délutáni szakköri foglalkozásokon kapott helyet. Itt viszont megindult a néprajzi gyűjtés, tanulmányok kiadása, sokkal hatékonyabban működött, mint a tantervi kereteken belül rögzített néprajzoktatás. A Néprajzi Múzeum által kiadott Adattári Értesítőkben az ország szinte minden tájáról olvashatjuk a néprajzi szakkörök beszámolóit. A beszámolók mellett gyűjtési felhívásokat, pályázatokat hoztak létre a szakkörökben gyűjtő diákok számára, egyik legjelentősebb az 1959-ben életre hívott Országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat volt. 1953-ban jelent meg Morvái Péter Útmutató általános és középiskolai néprajzi szakkörök számára című füzete, amely segítségül szolgált a szakköri tevékenység szakszerű végzéséhez. A szakkörök szervezése, pedig megjelent a múzeumi intézményekben is, ahol már nem csak délutáni foglalkozások, hanem honismereti táborok, előadások, pályázatok segítették a néprajz iránt érdeklődőket. A szakkörök mellett a néptánc és díszítőművészet ápolására létrejött a Népművelési Intézet. MOLNÁR István néptánc hagyományokra alapozva pedagógiai módszert hozott létre. Az ének-zene tanításban - számos külföldi országban is - a Kodály-módszert alkalmazták. TÍMÁR Sándor, HALMOS Béla, SEBŐ Ferenc kiemelkedő alakjai a megindult táncház mozgalmak. A közművelődési, pedagógiai foglalkozások folyamatosan támaszkodtak a néprajz egyes elemeire, mint például a gyermekjátékok, szokások, mesék, mondák. A hetvenes években KOSA László és SZEMERKÉNYI Ágnes megírta az Apáról fiúra című könyvét mintegy útmutatóként kifejezetten a táncházas fiatalok számára. Pár év múlva az oktatási reformnak köszönhetően megjelent a gimnáziumi tanterv fakultatív tananyagában a néprajz. ANDRÁSFALVY Bertalan számos tanulmányában kifejti a néprajz és népművészet oktatásának szükségességét, lehetőségeit. A Mit jelent a néphagyomány a jövő műveltségében? című írásban a következőket írja: „Az iskolai történelemtanításban aránylag többet foglalkozunk a francia vagy angol nép sorsával is, mint szomszédainkéval. Mivel a ma263