Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Néprajz - Molnár Ildikó: A néprajztanítás története. Az oktatási rendeletek, tantervek és tankönyvek tükrében

A II. világháborútól az államosításig A második világháború kitörése miatt ez a lendület megtört, és nemcsak a néprajztaní­tás de az oktatás is ellehetetlenült. A világháború utáni fellendülésben viszont igencsak hangsúlyt kapott a néprajz. Több tankönyv megjelent 1946-47-ben, a vallás és közokta­tásügyi miniszter kiadásában. A tankönyvek néprajzi ismereteket tartalmaznak, de nem önállóan kezelik, együtt tárgyalják azt a földrajzzal, és inkább alárendelve, mint egyen­rangúan. Például: SAGHELYI Lajos: Föld és néprajz. Az V. osztály számára. A tájegysé­genként tárgyalja a magyar vidéket, és sort kerít az ott élő néprajzi csoportok tömör és rövid leírására. Az ismétlő feladatai, pedig inkább a földrajz rögzítésére adnak lehetősé­get. A felsőbb évfolyamok Európán kívüli földrajzi egységekkel foglalkoznak, néprajzi adat szinte nem is található bennük. Dr. CSINÁDI Gergő: Föld és néprajz. Az V. osztály számára. Kárpátmedence Református Általános iskolai tankönyvek с sorozat keretében jelent meg. Bevezetőjében ezt olvashatjuk: „Ma a Kárpátmedencének csak a középső ré­sze Magyarország. A szélső részek más országokhoz tartoznak. De ezekre a területekre is érdeklődéssel és szeretettel kell gondolnunk s szorgalmasan kell tanulnunk róluk, mert magyarok a mai országhatáron túl is élnek s történelmük eseményei az egész Kárpátmedencében zajlottak le. Majd történelemtanulás közben látjátok igazán hasznát annak, hogy ismeritek azt a földet is, amelyen Bocskai, Bethlen Gábor és a Rákócziak küzdöttek a nemzeti és vallásszabadságért s ahonnan az igazságos Mátyás király s az el­nyomott parasztság felszabadításáért harcoló Dózsa György származott." 20 A tankönyv részletesebb néprajzi szempontból, mint a Sághelyi-féle, foglalkozik az anyagi és szelle­mi néprajz egyes elemeivel, például: népviselet, építkezés, halászat, szokások és vallási megoszlás. Még egy tankönyvet említenék meg, amely a Vallás- és Közoktatásügyi Mi­niszter rendeletére készült el. UDVARHELYI Károly: Föld és néprajz az általános iskolák V. osztálya számára. Ez a tankönyv földrajzi alap-beállítottságú, és minimális benne a néprajzi ismeret. A VIII. osztály számára írott könyv, viszont az Élet földrajza alcímet vi­seli. Itt nagy számú néprajzi adat található főleg: gyűjtögetés, halászat, vadászat, gazdál­kodás, állattenyésztés, kereskedelem, közlekedés, település és emberfajták (antropológia) témakörében. A Magyarság helyzete című fejezetben a következőket találjuk: „4. Népraj­zi környezetünk változatos. A magyar népet a történelem folyamán sok veszteség érte. Másnyelvű népek is élnek mellette a Kárpát-medencében. A magyar nép északon a szlo­vák néppel, északkeleten ukránokkal, keleten románokkal, délen szerbekkel és horvá­tokkal, nyugaton németekkel érintkezik. A magyar népnek a közelben nincs rokona. Ép­pen ezért arra kell törekednünk, földrajzi helyzetünk is arra tanít, hogy az itt élő népek­kel békességben dolgozzunk együtt, segítsük, támogassuk egymást. Minket, akik a Kár­pát-medencében élünk, a közös föld hasonlóvá nevelt, még, ha más nyelvet beszélünk is. Hasonló a népdalunk, a népművészetünk, a szokásunk, a népviseletünk." 21 A téma­kör összefoglalójában mégis láthatjuk, hogy a néprajz itt is másodlagos szerepet tölt csak be: „Összefoglaló: Néprajz, művelődés. Mikor volt a honfoglalás? Milyen természe­ti és gazdasági tényezők irányították a magyar nép letelepedését? Milyen történelmi csa­pások érték a magyar népet? Ismertesd hazánk néprajzát!" 22 Ezek után igazán kiemel­kedő, hogy a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozó iskolákban, az 1945/46-os tanévben, kötelezővé tette a miniszter a néprajzot, mint önálló tantárgyat he­ti 2 órában. BALASSA Ivánt megbízták önálló tankönyv megírásával. 25 mezőgazdasá­gi iskola III. osztályában, el is kezdték tanítani az etnográfiát. Elkészítettek egy tanter­vet, amely a tudományág klasszikus kettős besorolását veszi alapul: tárgyi-, és szellemi 261

Next

/
Thumbnails
Contents