Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Művészettörténet - K. Peák Ildikó: Ivány (egy festőművészről)

telező május elsejék merev felvonulásaiból, díszszemléiből, inkább egy szép időben eltöltött vidám majális hangulatát érezzük. Iványi Ödön képes volt arra, hogy a rendszerváltás előtti időszak egyik legmerevebb, legkonvencionálisabb témájából is egy nagyon modem, a ma közönsége számára is élvezhető s élvezetes, harmonikus művet hozzon létre. Iványi Ödön a fények festője volt. E szinte közhelyesnek tűnő titulust reményeink szerint a fentiek is megerősítik. Művészetét - bár töretlenül egy cél felé, a fény megjelenítésének irányába haladt - mégsem tekinthetjük beszűkültnek. Nyitottá tették őt a művésztelepek résztvevőjeként és vezetőjeként szerzett tapasztalatai s személyisége. Szívesen tett kirándulást az egyedi rajz világába s kísérletezett a tűzzománccal is. Későbbi festményei között találunk zárt, szinte kubisztikus formákra, kontúrokra épülő, a szürke tónusait felhasználó alkotásokat is, mint a Kővárost. Egészében véve - az 1970-es években bekövetkezett váltás ellenére - az életmű rendkívül egységes. Hiszen már Iványi Ödön első festményein a sötét tónusok között fel-felragyogott a fény, mely az alkotó következetes munkájának eredményeként egyre nagyobb teret hódított meg. Talán az önmagával szembeni következetesség, szinte szigorúság, a tökéletes makacs keresése Iványi Ödön munkásságának egyik legfontosabb alapelve. A másik pedig az - utalva a művész ars poeticaként is értelmezhető gondolataira -, hogy e komoly, néha gyötrő munka eredményeként utolérhetetlenül könnyed, mégis elgondolkodtató alkotásoknak kellett születnie. Ahogy írásunk kezdetén utaltunk rá, Iványi Ödön az amatőr képzőművészeti élet szervezőjeként, pedagógusként is jelentős, komoly munkát végzett. Tanítványok sokaságával szerettette meg a képzőművészetet. Közülük számosan - így Szabó Tamás, Lipták György, Fábián Gyöngyvér, Molnár Iscsu István - országosan is ismert alkotókká váltak, illetve eljutottak a hírnév kapujáig, mint a fájdalmasan korán elhunyt Hegedűs Morgan. Mellettük komoly figyelmet fordított a megye ún. amatőr képzőművészeire, segítve munkájukat, kiállítási lehetőségeket, alkotótáborok létrejöttét biztosítva számukra. Sokéves s visszatekintve rendkívül eredményesnek mondható pedagógusi pályáját figyelemmel kísérve óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, vajon az önmagával szembeni rendkívül magas mércét, következetes, kemény munkát hogyan követelhette meg tanítványaitól? Sehogy. Iványi Ödön sohasem követelt. Mégis kiváló képzőművészek sora vallhatja őt mesterének. Hogyan lehetséges ez ? Az általa vezetett amatőr művésztelepek munkáját - melyek során szabad, nyugodt, harmonikus légkör uralkodott - úgy tudta irányítani, hogy mindvégig észrevétlen maradt, ki az alkotótábor vezetője. Középiskolai tanárként művészettörténet óráit közvetlen beszélgetéssé alakította, melyben a művészeteket kevéssé kedvelők is örömmel vettek részt. Már ismert művésszé vált volt tanítványai visszaemlékezései megegyeznek abban, hogy nem sokat magyarázott, inkább javasolt, nem utasításokat adott, hanem tanácsokat. „Ne kezdjünk el egyből fösteni - szokta mondogatni tanítványainak - inkább csak nézzük a látványt sokáig, addig amíg a fejünkben készen van a kép. Amikor már tudjuk, hogy mit akarunk igazán kifejezni, kiemelni, mert érzelmeink is így sugallják, akkor vegyük csak kézbe az ecsetet. "* Korrigálás helyett egyéni gondolkodásra, a téma átélésére biztatott. E „szabadelvű", minden kényszertől, utasítástól, unalmas, kényszerű gyakorlatoktól mentes módszer jelentette a legtöbbet Iványi Ödön tanítványai számára, akik így szabadon, mégis a mester tanácsaitól felvértezve alakíthatták ki önálló művészi világukat. 181