Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Művészettörténet - K. Peák Ildikó: Ivány (egy festőművészről)

utáni vágyból születnek. Azt szeretném, hogy eltűnjön a köd, a por, a szutyok. Nem akarok belemászni a nyúlós mocsárba, mindabba, ami lehúzza az embert. Viszont szeretném felkelteni a szebb utáni vágyat. Mert azt vallom, hogy nem föltétlenül szükséges bemocskolni sem a levegőt, sem a társadalmat, sem egymást. Ezért beszélek már csak arról, ami ragyog és tiszta, mint a kristály, hogy ne adjuk fel a vízpárákat és a fénypásztákat.,,

6 Nem véletlen, hogy Iványi Ödön a fény mellett a vizet, a párát emelte ki művészi világlátásának e rövid összefoglalójában. Akvarellek sokaságán vizsgálta a vizek fölött lebegő párán átszűrődő fény hatásait, a hajnali ködön áttűnő táj alakzatait. Az akvarelltechnika megtalálásával elsődlegesen a táj festőjévé vált. Feltétlenül meg kell jegyeznünk azonban, hogy - bár ihlető témái konkrétak, elsősorban nógrádi falvak, dombok, vizek voltak - az ő akvarelljei nem tájképek a szó hagyományos értelmében. E képeken általában csupán alig felismerhető formákat találunk, melyek szinte feloldódnak a mindent elárasztó fényözönben, mégis rendkívül hitelesen érzékeltetik az adott táj, napszak, pillanat hangulatát. Az akvarellek többségét a halk, visszafogott, derengő színvilág jellemzi, de Iványi Ödön több ízben kísérletezett erőteljesebb színekkel, így ismert néhány „piros" vízfestménye s bulgáriai utazásai során nagyon színes, figurális akvarelleket készített. Kékes tónusú a Balatont ábrázoló sorozata, melynek egy darabjával nyerte el egyébként az egri II. Országos Akvarell Biennale első díját. A korábban említett, az 1980-as években készült úgynevezett „bányászsorozat" olajképein szintén a kék és a zöld sötétebb tónusai dominálnak. Ez utóbbi műveket természetesen a fentiek ismeretében nem szabad realisztikus életképekként elképzelnünk. A sorozat darabjai elsősorban az ipari táj, a bánya, a külszíni fejtés sugallta hangulatot közvetítik a színek összhangja segítségével. A témából fakadóan is, természetszerűen itt kevesebb a fény, a sötétebb színek foltjai dominálnak. Az egyes foltokon belül a formák, emberi alakok, a táj elemei, az ipari létesítmények alig felismerhetők. Jellemző módon, a címek java része is - somlyói viadukt, kányási reggel - inkább statikus állapotot, „hangulatjelentést" sugall, mint a fizikai munkát dinamikusan ábrázoló életképet. Visszatérve az akvarellekhez s az 1970-es évek végén és az 1980-as években készült olajképekhez, a szemlélő számára elsősorban a színekkel, a fényekkel bánás, az ecsetkezelés virtuozitása a szembetűnő. E könnyedség azonban látszólagos s nem tévesztendő össze az üres rutinnal. Iványi Ödön így nyilatkozott erről: „... az alkotás legyen könnyed, játékosságot sugárzó, de sose legyen izzadságszaga. Ahogy a trapézon az artista könnyed kecsességgel ível át a mélység felett, legyőzve a gravitációt, hogy aztán mosolyogva köszönje meg a tapsot, az óriási erőfeszítés látszata nélkül - valahogy így kell a közönség elé bocsátani minden más művészi produktumot is." A festőtárs és jó barát, Tamás Ervin a fentiekkel egybecsengő módon emlékezik meg Iványi Ödön munkamódszeréről, művészi alkatáról: »... rögtönzésnek tűnő módon egy-egy képet egy-egy délelőtt többször is, legalább két-háromszor átfestett. Hallatlan kreativitással, szenvedélyes lendülettel dolgozott. Hányszor láttam azt, hogy egy szerintem komplett állapotban lévő képet egy óra múlva - kis cigaretta szünetet tartva - újból megtekintve egészen más variánsban, kompozícióban találtam ! ...Az egy külön mesterségbeli erénye volt, hogy mindezek ellenére műveit nem elnyúzottság, kiagyaltság, hanem üde frissesség jellemzi. Olyan művészi alkat következménye volt ez a módszer, amelyet magas fokú igényességből fakadó örök elégedetlenség, állandó teljességre való törekvés jellemzett." 178