Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Művészettörténet - K. Peák Ildikó: Ivány (egy festőművészről)

lyi realista életképiskola, vagy a kortárs konstruktív irányzatok hatása számos korabeli képzőművész alkotásain fellelhető s természetszerűleg elmondható ugyanez a kor megkerülhetetlen kultúrpolitikai tendenciáiról is. Ami - a magas művészi színvonal mellett - egyénivé, sajátossá teszi azonban Iványi Ödön ebben az időszakban született műveit az a művész személyiségéből fakadó derű. humánum, őszinteség, a frázispuffogtatások s a hamis idealizálás kerülése még a kötelező erejű, a „dolgozó embert megörökítő" témák feldolgozása során is. A cezúraként értékelhető, hihetetlen erejű váltás Iványi Ödön oeuvre-jében az 1970es évek legelején következett be. Olyan elemi erővel történt ez, hogy az „új stílusban" fogant képeket szemlélve a néző nem érzékeli, hogy egy pályája érett szakaszában lévő alkotó munkáit látja, inkább egy fiatal, energiáktól feszülő művészre gondol. Korábban idézett, Fényes Adolf terembeli kiállítása katalógusában az alkotó így vall erről: „...az akvarelltechnika ... fölszabadított minden eddigi kötöttség alól. Bár most is dolgozom olajjal, mégis úgy érzem, hogy ebben a műfajban tudok legkönnyebben gátlásmentesen megnyilatkozni."

4 Az Iványi Ödön munkásságában létrejött fordulat, az akvarelltechnika felfedezésének meghatározó, egyben robbanásszerű voltát jelzi az is, hogy a művész már szinte első, ilyen jellegű művével első díjat nyert 1970-ben az egri II. Országos Akvarell Biennalen. A pálya- és kortárs, Réti Zoltán festőművész így emlékezik az új technika szinte lázas sietségű elsajátítására. „Aki akkoriban járt nála, láthatta, hogy mennyi akvarellt festett, dörzsölte, törölte, szívacsozta a papírt, addig, amíg el nem érte azokat a csodálatos ragyogású, éteri csillogású, gyönyörű felületeket, melyek valóban röpítik a nézőt a szépség, a tisztaság felé... Az ő képei nem Egry képek, nem Turner képek, az ő képei Iványi Dönci képek, melyeket ő kísérletezett ki, ő munkált ki magának és mindenkinek. Azért nem írom azt, hogy ő izzadott ki, hogy ő szenvedte meg, mert amikor akvarellezett, boldog volt."

5 Azért idéztünk hosszasabban Réti Zoltán gondolataiból, mert ez a részlet megvilágítja Iványi Ödön akvarellfestészetének s az életmű e második szakaszában keletkezett olajfestményeinek lényegét. Az új technika megtalálása egyben egy igazi képzőművész revelációszerű magáratalálását is jelentette. Amikor akvarellezett, boldog volt. S ez a boldogság, a felfedezés s a munka öröme eredményezte az alkotások hallatlan frissességét s azonnali kiérleltségét. A kortárs szakirodalom s ismertető írások tucatjai a fény festőjeként, fénypostásként jellemezték Iványi Ödönt. Bár már a 60-as évek második felében tetten érhető az alkotások színvilágának világosabbá válása, Iványi Ödön most találta meg a fényt, mely ettől kezdve a környező világ elsajátításának s megismertetésének legfontosabb eszközévé vált számára. Úgy vélte, a fényt mindig újra kell fogalmazni. Nem az impresszionista, hanem a testes fényt, ami szerkezetileg „belemegy" a képbe s amitől az belső világítást kap. Számára a kép minden részének együtt kellett szólnia, mint ahogyan a természetben is minden együtt szól. Nem az egyes színfoltok önmagáért való dekorativitásáról volt tehát itt szó. Bár ezt is fontosnak tartotta, de még inkább azt, hogy a felületet dekoratív foltokra bontsa s a bontás céljaként a fény megragadását és visszaadását jelölte meg. Iványi Ödön e gondolatai egyben a művész alkotói ars poeticáját jelentették s egybecsengtek személyiségével. Az általa teremtett világ azonban nem jelentett egyfajta „elefántcsonttomyot", kivonulást a valós létből. Egyszer egy erre vonatkozó kérdésre így felelt. „Nem. Arról van szó, hogy nem érzem magam részesének, idegen tőlem. Segíteni szeretnék, hogy túljussunk egyszer mindazon, ami nyomasztó. Akvarelljeim a tisztaság 177