Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Történelem - Harth Tamás: Adatok Balassagyarmat szőlő- és bortermelésének történetéhez

XXVII-XXVIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2003-2004 TÖRTÉNELEM ADATOK BALASSAGYARMAT SZŐLŐ- ÉS BORTERMELÉSÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ HARTH TAMÁS A gyarmati szőlőművelést megemlítő, eddig ismert legkorábbi forrásunk a XIII. század végéről származik.

1 A bor ekkora már országosan is a lakosság italává vált. Gyakori jelenségnek számított, hogy a „városiak" (polgárok, nemesek, jobbágyok) a legértékesebb ingatlanformának számító szőlőbirtok szerzésre törekedtek a települések határában. A földesurak növekvő dézsmabor igénye miatt a szőlők jogilag más elbírálás alá estek: a szőlő - hasonlóan az irtásföldekhez - nem vált a jobbágytelek részévé.

2 A szőlőtermelés XIV-XV. századi helyi folyamatairól ugyancsak elvétve rendelkezünk forrással, ezért a teljesebb kép érdekében azokból az országosan jellemző viszonyokból igyekszünk következtetni, amelyek kisebb-nagyobb eltéréssel Gyarmat és környékének szőlőtermelésére is hatással lehettek: A művelési ág országszerte fellendülést mutat, a városi polgárok szőlőterülete gyarapszik. Károly Róbert uralkodásának második felében különböző kedvezményekkel illeti a szőlőtelepítőket, majd Nagy Lajos idejében vallon telepesek érkeznek az országba, akik a francia szőlőművelési módok, a hordók elterjesztésében játszottak komoly szerepet. Mindez természetesen hatással van a jobbágyság polgárosodására, a már meglévő polgári rétegek erősödésére, a városok fejlődésére. A század végén a felhalmozott anyagi javak leginkább kedvelt befektetési formájának a szőlőbirtok-vásárlás nevezhető. Kezd megjelenni a szőlőföldek jobbágyi bérletrendszere.

3 A földművelő eszközök tökéletesedésével - mint az ekevas méretének növekedése, a csoroszlya alkalmazása - feltehetően Gyarmat település határában is növekedett a művelésbe vett területek aránya ezen belül a szőlőföldeké. Ebben a korban a szőlőművelés munkafolyamata - amely javarészt még mindig ókori minták szerint haladt -, az alább felsoroltak szerint alakult: a munka zömét - amely a metszés, karózás, kötözés, kapálás, tőkealakítás munkálatait foglalta magába -, február és március hónapokban kellett elvégezni, június-júliusban a kapálás, míg augusztus-szeptemberben a lombritkítás volt a szőlőkben munkát végzők fő tevékenysége. A szüret az időjárástól függően októbernovemberre maradt. A borkezelés szintén ókori nyomon haladva a lakóházaknál végzett taposásból, erjesztésből és tárolásból állt. A gyarmati borok általában fehérek lehettek, a korabeli borkezelési eljárásokkal ugyanis csak az erősen festő szőlők adhattak színezett vörös bort. Elsősorban a faedényzet használata volt a jellemző. A dongák összefogására használt kötözővesszők cseréjét a borkötő mesterember végezte. Mivel munkája tisztes foglalkozásnak számított - ha nem jól végezte munkáját, akkor a bor kárba veszhetett -, ezért a borkötő sok kedvezményben részesült. Igen ritka a prés használata. Pincének a tatárjárás idején a hegyoldalakba vájt menedéklyukakat kezdték használni.

4 A XV. sz. második felében a pénzjáradék elterjedésével fellendült a paraszti árutermelés. A mezővárosok az egész országban felszabaduló termékfeleslegek gyűjtőhelyei119