Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

A palócok a múltban és a jelenben címmel rendezett konferencia előadásai - Fejős Zoltán: A regionalizmus kérdései és az „új palóckutatás”

felbomlást ugyanakkor tágan kell érteni, mert a regionalizmus és az állam között nem okvetlenül antagonisztikus az ellentét, még ha a nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a regionalizmus többnyire erőteljes centrum ellenességet hordoz. Világosan kimutatható, hogy az 1970-es évek regionalistái sem alkotnak homogén típust, így vannak szeparatisták (baszkok, korzikaiak, skótok), föderalisták (katalánok, andalúzok, bajorok) és autonomisták (elzásziak, bretonok, vallonok, flamandok). A regionalizmus ugyanakkor a gazdaságilag fejlettebb területek érdekérvényesítő eszköze is, akik számára a fő cél nem a nemzetállam hatalmi rendszerének elutasítása, hanem a sikeres eurorégiók tömörülései számára a gazdasági lehetőségek bővítése és optimalizálása. Ez a cél egyébként - s ez a dolog másik oldala - korántsem vezet az országon belüli egyenlőtlenségek megszűnéséhez, eliminálásához, sőt még a területi ellentétek megerősítését is eredményezhetik (HECHTER-LEVI 1979; Joó 1988; REITERER 1992; BAUSINGER 1994:122-124; LAFFANM2001). Itt utalni kell újabb történeti kutatások témába vágó eredményeire is. Ezek szerint a nemzet és a regionalizmus között Nyugat-Európában nincs meg az az egyenes vonalú, egyértelmű váltást jelentő kapcsolat, mint amit korábban feltételeztek (összegzőén lásd HAUFT-MÜLLERWOOLF 1998). Vagyis, a modern nemzet - melynek állampolgári és kulturális tartalma van - egységesítő szerepét differenciáltan kell látni. Ez egyrészt hosszú történeti folyamatban valósul meg, másrészt nem zárja ki a nemzetállamon belüli régiókhoz, jellegzetes tájakhoz kötődő, területi alapú identitások és politikai programok meglétét. Az állampolgárok teljes nemzetállami integrációjának igénye és a politikában az azt meghatározó többségi elv változékonysága funkcionális szempontból olyan szakádé-, kokat nyit, amely a nemzeti és a területi mozgalmak tartós párhuzamosságát eredményezi. Ugyanakkor e kutatások azt is jelzik, hogy a regionális és a nemzeti elv nem okvetlenül zárják ki egymást, s részben ezért, részben a történeti fejlődés folyamatossága miatt a nemzeti identitást és kultúrát a helyi hagyományokban gyökerező kulturális nyelven fogalmazzák meg. Más szavakkal, a "nemzeti" jelrendszerét a "regionális" stílusában is ki lehet fejezni, s egy nemzet a regionális változatok összessége. Ez a kapcsolat a mai körülmények között térségünkben is tanulmányozásra érdemes probléma: annak vizsgálata tehát, hogy például a nyilvános közösségi rendezvényeken és ünnepeken milyen kölcsönösség van a regionális-helyi és a nemzeti kultúra szimbolikus eszközeinek, valamint a Bourdieu-meghatározta performatív beszédmód kidolgozása vagy alkalmazása között. Hogyan, mennyiben fejeződnek ki a helyi kultúra például a "palóc" jelképek - nyelvén a nemzet kollektív értékei, s ugyanakkor ez utóbbiak hogyan alakítják a szűkebb régiókra jellemző azonosságformákat és azok szimbolikus eszközeit? Kézenfekvő példákat idézhetnénk a magyar kisebbségek köréből, hiszen magyar szempontból a regionalizmus talán épp ebben az összefüggésben a legegyértelműbb, ám 337