Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

A palócok a múltban és a jelenben címmel rendezett konferencia előadásai - Fejős Zoltán: A regionalizmus kérdései és az „új palóckutatás”

állami kereteknél szűkebb terét jelöli, máskor főleg a gazdaság, de részben a politika nemzetközivé, globálissá táguló folyamatának térbeli alapját (GALLOUL 1995). Nagy a különbség a területfejlesztés közgazdasági, társadalompolitikai kérdései kapcsán használt régiófogalom és a valamilyen politikai célkitűzés elérésére törekvő, érdekérvényesítő beszédmód fogalma között. Kettősségről van tehát szó: a régió kifejezhet valamilyen helyzetet, állapotot, térségi szerveződést, ugyanakkor ideologikus természetű, sajátos programot előrevetítő tervet is. Más szavakkal: a régió valóságos térbeliség, s egyben cselekvési terv is. Mint Pierre Bourdieu klasszikus tanulmányában írta, a "regionalista beszéd performatív: legitimként akar elfogadtatni egy új határdefiníciót, meg akarja ismertetni az így lehatárolt tartományt az uralkodó és legitim határmegvonás ellenében". A performatív beszéddel a beszélő azt akarja elérni, hogy amit kimond, az meg is valósuljon (BOURDIEU 1985: 11.). Mindkét szempontból az identitás meghatározó szerepét tapasztaljuk. A regionalizmus eredendően politikai fogalom. A térhez kötött kulturális identitás politikai tartalommal való fölruházása, melynek Nyugat-Európában több évtizedes története van. A korszakolás annyiban érdekes számunkra is, amennyiben ezzel érzékeltetni lehet a regionalizmus fölfogásának változása alapján a jelenség komplex voltát. A mai regionalizmus történeti fejlődés eredménye, magába foglalja a régióhoz kapcsolódó időben változó képzeteket. Az 1960-as évek európai regionalista mozgalmai a régióra az állami központosítással szemben mint ellenpólusra hivatkoztak, mint követelést tüntették föl. A régió sajátos helyi identitás, nyelvi, kisebbségi jogok iránti igények megfogalmazásának adott keretet és alapot. Az ekkor kialakult etnoregionális mozgalmakban összekapcsolódtak az etnikai-kisebbségi követelések az általában elmaradott régiók problémáival. A következő évtizedben kezdődtek meg Nyugat-Európában a decentralizációs folyamatok. Az 1970-es éveket a regionalizmus és a decentralizáció összefonódása jellemezte. A régiót ekkor társadalmi integrációként fogták föl, olyan helyi körülmények között érvényesülő konszenzusként, mely nemzeti keretek között nem létezik. A szerves társadalom kívánatos modelljének tekintették, a nagyobb léptékű állami szerveződéssel szemben. Napjainkban a régiókban egyre inkább az állami centrumoktól független európai identitást kifejező, megvalósító tényezőket látnak, melyek önálló gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi és kultúrpolitikai tevékenységet folytatnak, beleértve az államtól független szövetkezést is (BARTEMENTBERNIÉ-BOISSARD 1995). Bármelyik korszakot is vesszük, megállapítható, hogy a regionalizmus a nemzetállam válságtüneteként, a nemzeti, állami integrációval szembeni alternatívaként jelentkezett, illetve érvényesült. Kialakulása, sikerei a nemzetállam eróziójának az eredménye. A nemzetállam 336