Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)
Történelem - Puntigán József: Kossuth és Losonc
czimerével és emailirozással diszitett következő szövegű diszpolári oklevelet állítottuk ki: Díszpolgári oklevél Losoncz renezett tanácsú város közönsége nevében ezennel tudtul adjuk és kihirdetjük, hogy közügyeink elintézése czéljából mai napra egybehívott képviselő-testületi közgyűlésünk udvardi és kossuthfalvi Kossuth Ferencz úr Ö Nagyméltóságát az ország alkotmányát oly nagy veszéllyel fenyegetett válságának király és nemzet közötti szerencsés megoldása és a múltban szerzett kiváló érdemei elismeréséül hazafias élénk lelkesedéssel hozott 101/906. közgy. véghatározatával a város díszpolgárának egyhangúlag megválasztotta. Minek jeléül a város pecsétjével ellátott ezen oklevelet örök emlékezetül kiadtuk és aláírásunkkal megerősítettük. Kelt Losonczon, a város képviselő-testületének 1906. évi április hó 11-én tartott közgyűléséből. Draskóczy Ede, főjegyző, Wagner Sándor, polgármester. " Az díszpolgárságról szóló oklevelet csak néhány hónappal később, október 8án Budapesten, a város 30 tagból álló küldöttsége nevében Wagner Sándor adta át részére. „Midőn az erről szóló oklevelet küldötteink élén és mély tiszteletünk tolmácsolása mellett Nagyméltóságodnak átnyújtom, kérem fogadja polgártársaim rajongó szeretetének eme tanújelét kegyesen, de kérem egyúttal az isteni gondviselést, hogy Nagyméltóságodat édes hazánk üdvére, boldogítására, állami függetlenségének kivívására, testi és szellemi erejének frissességében sokáig tartsa meg!" Kossuth Ferenc megköszönte az oklevelet, azt az „egyik legnagyobb kitüntetésnek" nevezte, amely jele annak is, hogy mind ő, mind társai a helyes úton haladtak. Este a Royal szállóban dr. Molnár Albert képviselő rendezett „lakomát" Kossuth tiszteletére, melyen több más felszólalás mellett Szabó Pál, Losonc város helyettes polgármestere éltette Kossuth Ferencet, aki válaszában a kormány addigi, hangsúlyozottan nem mindig sikeres munkájáról szólt. 29 Eközben a Kossuth-szobor elkészítésére csak nagyon lassan gyűlt a pénz, ezért Wagner Sándor vezetése alatt újraalakították a szoborbizottságot, amely a szobor elkészítésére szobrászokat kért fel, illetve pályázatot írt ki. 30 Az első pályázókról a Losoncz és Vidéke 1907 márci29 Évi jelentése Losoncz rendezett tanácsú város polgármesterének az 1906-ik évről. Losoncz, nyomtatott Losonczi Sándor könyvnyomdájában, 1907. A beszámolók a beszédek teljes szövegét is tartalmazzák. 30 Időpontjára és szövegére még a losonci sajtóban sem találtam utalást. 115