Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Polgári textíliák feliratai a 19–20. században

XXV. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2001 NÉPRAJZ ETHNOGRAPHIE Polgári textíliák feliratai a 19-20. században Ferencziné Sedlmayr Krisztina Az alapvetően írásbeliségen nyugvó XIX. századi polgári kultúra feliratokkal díszített tárgyak széles körét hagyományozta ránk. Műfaji sokszínűséget mutatnak azok a textíliák is, melyeken valamiféle írás, évszám, vagy szöveg jelenik meg. Tanulmányomban ezeket a polgári élethez kapcsolható, jellegzetes tárgytípusokat szeretném röviden áttekinteni. A korszak, melyben a jelenség megfogható, durván száz esztendő, az 1800-as évek közepétől az 1940-es évekig terjedő időszak. Kijelölése önkényesnek tűnhet, hiszen a XIX. század elején is készült „polgári" kézimunka, másrészt a második világháború sem vetett véget egy csapásra egy effajta, széles körben gyakorolt tevékenységnek. Mégis célszerűnek tűnik ezt az időszakot vizsgálni, mely Magyarországon a polgári kultúra, s azon belül is a kézimunkázás „klasszikus" korszaka. Nehezebben szorítható határok közé az a társadalmi réteg, melynek tárgyalkotó tevékenységét - ez esetben kézimunkáit - polgárinak minősíthetjük. Talán vitatható módon nem tekintem annak a paraszti-kispolgári falvédőket, annak ellenére, hogy azok a magyar nyelvterületen készült feliratos kézimunkák legelterjedtebb típusát képezik. A zászlófeliratok jelentőségük arányában való elemzése teljesen szétfeszítené írásom kereteit. így ezeket, csakúgy mint a kötet egy másik tanulmányában részletesen bemutatásra kerülő mintakendőket, csak megemlítem. A magyar polgári kézimunkázás története szinte teljesen feltáratlan, így mindaz, amit erről elmondhatok, saját kutatásom, vagy inkább múzeumi munkám tapasztalata. A textilre való „írás" klasszikus módja a hímzés és az applikáció. A XX. század első felében ezeket a munkaigényes technikákat gyakorta váltja fel a gyorsabb, de igénytelenebb eljárás, a festés - még az olyan hagyományos műfajok esetében is, mint a zászló, a halotti címer, az emlékkendő vagy a koszorúszalag. Értéket azonban továbbra is a kézimunka képvisel: a hosszabb időre, vagy nagyobb nyilvánosságra szánt textíliák hímzéssel való díszítése századunkban is általánosnak mondható. A kézimunka a hagyományos női polgári lét egyik alapvető, mindennapos tevékenysége volt. Egyegy háztartás kézimunkák tömegét állította elő, használta. Az elemi és polgári iskolai kézimunka-tananyag az ehhez szükséges technikai tudás megszerzését biztosította. (A korabeli oktatás és nevelés a türelmet és precizitást kívánó készségtárgyak elsajátítását hallatlan eredményességgel végezte). Az otthoni késztetés ugyancsak elősegítette azt a folyamatot, melynek során a kézimunka az íráshoz hasonló készséggé, önkifejezési eszközzé vált. A polgári textíliák körét azonban nem szűkíthetjük le az iskolai ül. a háziasszonyok által készített kézimunkákra. A kelengye elkészítését már középosztályi szinten is specialistákra bízták. így a feliratos polgári textíliák nagyobb részét képező hímzett kelengyedarabok többsége is megrendelésre, bérmunkában készült. Számos olyan műfaj is létezik, mely szellemiségében szorosan kapcsolódik a polgári kultúrához, de funkciója nem a lakás díszítése , és nem is viseletdarab. Ezek a tárgyak valamilyen módon a közösségi élethez kapcsolódnak, és feliratukon az együvé tartozást fogalmazzák meg. A feliratok köre a monogramtól a hosszabb egybefüggő szövegig terjed. Feltehetjük azonban a kérdést, valóságos felirattal állunk-e szemben a monogramok esetében. A nevek kezdőbetűi a tárgy eredeti környezetében egyértelmű jelentést hordoznak. Mihelyt azonban kikerülnek abból a közegből, mely a betűjelet fel tudja oldani, a monogram információs értéke minimálisra csökken. Lényegében ugyanez vonatkozik a keresztnevekre is, mely sok esetben annak becézett formája. Ugyancsak elgon159