Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - K. Csilléry Klára: Felirat a népművészetben

egyik, a XIX. dinasztia idején (Kr. е. 1306-1186) létesített sírjában, az isteneknek szentelt sírkő mögött találtak. Rajta ott látható az elhunytnak a képe, amint a számára gyékényre felhalmozott ételáldozat előtt ül, egy jókora kövön. Az ábrázolás fölött indítva és jobb oldalra lenyúlva ötsoros felirat látható, amely amellett, hogy közli, miszerint a megjelenített, Ari-Nefer kést fen, azt is elmondja, hogy az ő anyja Tauszeret, az apja Szauadzsi.

(3) A fennmaradt ilyen, cserépből vagy kőből való ostrakonokon látható rajzok általában az előkelő sírok festményeihez szolgáltak vázlatként, ezt a példányt azonban, miként azt az elhelyezésén túl éppen a felirata jelzi, az elhunyt utódainak a tájékoztatására szánták, biztos tudatában annak, hogy azok el is fogják tudni azt olvasni. Miként jól tudjuk, a későbbi időket, különösen pedig a középkor korábbi századait, sokáig nem éppen az írástudás általánossá válása jellemezte. De habár a kora középkor századaiban a papi rend vitte tovább csupán az írásbeliséget, annak a fontosságáról, hogy az emlékezetre méltó tényeket írásban, netán feliratban is rögzíteni kell, az írásban járatlanok körében is számosan meg lehettek győződve. Az ebből fakadó igény nyomán mindazonáltal sokáig csupán a legelőkelőbbek megbízásából keletkeztek feliratok, azok is leginkább egyházi rendeltetésű, tehát az azt olvasni tudók által őrzött tárgyakon. Elég legyen itt csak a magyar koronázási palástra utalni, mely, mint jól tudott, eredetileg papi miseruha volt és amelyről felirat hiányában a mai kutató is nehezen tudna biztosabbat mondani. De ott olvasható a körbefutó latin feliraton: „Ezt a kazulát Krisztus megtestesülésének 1031. esztendejében ... készíttette és adta István király és Gizella királyné a székesfehérvári Mária-egyháznak".

( ' Fokozatosan emelkedve az idők során Európa-szerte az urak és a polgárok körében az írást ismerők és becsülők száma, profán rendeltetésű tárgyakon is megjelentek a feliratok, mindinkább gyarapodó számban. A 15. században Európa nyugati felének országaiban már meglehetősen gyakorinak mondható az alkalmazásuk. Segítségükkel pontosítható is és meghatározott társadalmi réteghez köthető egyes ebből a szempontból korábban csak felületesen ismert és így esetenként tévesen meghatározott tárgyaknak a használata. Ennek igazolására azt az 1449-ből datált svájci ácsolt ládát idézem, amelyet, minthogy parasztházból került a 20. század elején a zürichi Schweizerisches Landesmuseumba, az ékrovásos, geometrikus jellegű díszítményei alapján a szakmabeliek népművészeti alkotásnak, paraszti használó számára készült tárgynak véltek mindaddig, amíg Walter Trachsler végig ki nem böngészte a láda felületén található, számos latin és német, gallicizmusokkal tarkított tájszólásban írt feliratot, majd levéltárban ki nem nyomozta a bennük említett személyeknek a kilétét. 1971-ben publikált tanulmányából kiderül, hogy a láda eredetileg nem valamely 15. századi parasztházban állt, hanem Sitten (Sión) város egy tekintélyes kereskedő és földbirtokos polgárának a fia számára készült. Jellemző, hogy noha a tárgyat a felirat szerint egy Sittenhez közeli faluban, Baltschiederben állították elő, a homloklap feliratának elkészítője fontosnak érezte tudatni az olvasóval, hogy ő sitteni polgár, mégha a saját nevét nem is tartotta fontosnak említeni.

(5) A szaporodó profán feliratok másik példájaként egy a 15. század 3. negyedében, ugyancsak Svájcban, valószínűleg Bázelben szövött falikárpitra hivatkozom. Ez egy a század első felében készült, felsőrajnai szatirikus fametszet nyomán jeleníti meg a magát munkával túlterhelő asszonyt. A férfi kérdése a felirat szerint: „Kedves Metzi, hogy tudsz ilyen fáradhatatlan lenni", mire az asszony fölött ott a felelet: „Nagyon is fáradhatatlan vagyok, ha vásárra igyekezem". A lehetetlent is teljesíteni vágyó buzgalom jól leolvasható ugyan magáról az ábrázolásról is: a szamárháton ülő, fején baromfival és fazékkal teletömött kosarat egyensúlyozva is szoptató és eközben fonó és motolláló asszony, körülvéve a háziállataival - ámde a tréfálkozás csattanóját a felirat szövege rejti, az ezzel a kárpittal lakásukat díszítő és azt nézegető polgárokról vagy nemesekről olvasni tudást feltételezve.

(6) Másféle újdonságot szemléltet egy további példa, egy lakodalmi menetet ábrázoló, a 15. század 4. negyedéből való velencei üvegpohár (2. kép). Felirata: „Eleget követel az, aki némán szolgál"

(7) kellően semleges ahhoz, hogy bárki, akinek elég pénze volt hozzá, megvehesse esküvői ajándéknak. Luxustárgy ugyan, de már alighanem sorozatban készült, és előhírnöke a feliratos tömegárunak, amire a következő századokból sorra kínálkoznak a példák. 138