Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)
Néprajz - K. Csilléry Klára: Felirat a népművészetben
kép: Esküvői ajándékpohár, felirattal. Velence, 15. sz. 4. negyede. Köln, Kunstgewerbemuseum Mikor jelenik meg ezek után a köznép házaiban a feliratos tárgy? Ennek a kérdésnek a megválaszolására irányuló kutatásról nem tudok. A paraszti környezetben talált legkorábbi datálású, 15-16. századi, társtalanul felbukkanó tárgyak eredetének a hitelesítése egyenkénti beható kutatást igényelne. Ez azonban, amint azt az 1449-beli sitteni ácsolt ládánál láttuk, korántsem biztos, hogy megerősítené azt, hogy az illető darabok eredetükre nézve is valóban köznépi, paraszti háztartásból származnának. A dél-tiroli késő gótikus szobai feliratokról írva, Helmut Stampfer is felveti a dél-tiroli - ma észak-olaszországi - San Pietro (Sankt Peter) egyik német parasztházában, a szoba mennyezetén megőrződött két, 1481-ből datált, Szűz Máriát dicsérő és étel-italbeli mértéktartásra és istenfélelemre intő, német nyelvű, gótikus indadísszel kísért feliratnak kapcsán, hogy ki lehetett ezeknek a feliratoknak a megrendelője, illetve amennyiben az egy helybeli parasztgazda volt, miként tanulhatott meg olvasni? Hozzáteszi ehhez azt is, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához írott forrással nem rendelkezünk/ ' Igaz, nem csupán a felirat megrendelője, de az egész így díszített mennyezet egykori tulajdonosa is kérdéses lehet. Érdemes ehhez figyelembe venni azt, amit az innsbrucki Tiroler Volkskunstmuseumban levő hat, gótikus faragásdíszű, bár felirat nélküli dél-tiroli szoba - azaz azok fa falborítása és mennyezete - kapcsán Hans Gschnitzer megállapít. Ezek mindegyikét még 1914 előtt szerezte meg a múzeum, de közülük csupán egy az, amelyikről egyáltalán feltehető, hogy eleve egy közrendű személy házának a szobájába készült. Pedig a szerzeményezés idején ezek közül a gótikus faragású együttesek közül további három is parasztházban volt beépítve, ám ezek eredetileg úri lakásokhoz, bírósági épülethez, vendéglőhöz tartoztak, és már csak divatjamúltként adták el őket a későbbi tulajdonosnak. (9) A 16. században azután már oly nagy számban maradtak fenn Európa hazánktól nyugatra eső részein, paraszti háztartásokból, évszámmal ellátott tárgyak, főként kelengyeládák, hogy nem kételkedhetünk benne, hogy legalábbis a házasságkötés időpontjának ily módon való feljegyzését a parasztcsaládok is fontosnak tartották. A példákat Németországból, az alsó-szász országrészből idézem, ahol a Museumsdorf Cloppenburg munkatársai nagyszabású helyszíni kutatás eredményeként tárták fel az idevágó anyagot. Itt egy kisebb tájegység, az Ammerland területén 1594-ből mutatható ki az első olyan ácsolt kelengyeláda, pontosabban annak megőrződött homloklapja, amelyre a menyasszony nevét - sőt a lakóhelyét is - felíratták a készítővel. Ugyanitt 1602-ből való az első olyan láda, ismét egy ácsolt láda, amelynek a feliratában szereplő leánynévnek az anyakönyvben is utána lehetett nézni, és így megtudható volt, hogy az azt birtokló menyasszony egy házas gazdának volt a leánya/ 10 * Ekkoriban azonban, nevezetesen a 16-17. században, uraknál, polgároknál is, és mind szélesebb körben, divatozott már Európa-szerte, egyre több tárgyra kiterjedően az évszámmal és különféle felirattal való megjelölés. Köznépi jelentőségük révén különösen figyelemre méltók a házfeliratok. Ami a protestánsokat illeti, ebben a Bibliában leírtakhoz igyekeztek igazodni. A német evangélikusokra Martin Luther buzdítása hathatott abban, hogy a házakon és kapukon a 15. század derekától terjedő feliratozás általánosulásával, annak szövege is kibővüljön - addig ugyanis csak az építés idejét és az építtető, meg az építőmester nevét volt szokás megadni. Luther arra szólította fel a híveket, hogy szép jelmondatokat írjanak fel a házakra. Márpedig Mózes V. könyve 6. része 6. és 9. versében Mózesnek a 139
