Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Történelem - Zólyomi József: Nógrád megyei malombérleti szerződések a 19. század közepéről

A molnárok jövedelmére, otthonuk berendezésére vonatkozó adatok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy többségük a telkes gazdák szintjén élt. A malom hasznától függően a tagozódás náluk is megfigyelhető: egész, fél- vagy negyedtelkes gazdák életszívonalát követték. A legmódosabb ipolyi molnárok között voltak olyanok is, akik öltözetük (arany ékszerek), bútoraik (falióra, furnérozott sublót, fehérre festett szekrény stb) beszerzésében a városi polgárságot tekintették példaképnek. A molnárok társadalmi megbecsülésének elsősorban az adott rangot, hogy magas szinten értettek a mindenki által igényelt famunkához. Tekintélyüket az is fokozta, hogy a világ, a szűkebb táj eseményeiben, a kocsmárosok mellett, ők voltak a legtájékozottabbak, hiszen a malomban sokan megfordultak naponta. A molnár nagyobb vagyoni helyzetére következtethetünk abból is, hogy például a dengelegi molnár betegségét egy aszódi orvossal kezeltette, aki cukorral, citrommal, faolajjalt, zsírral, ecettel gyógyította betegét. A további kiadások között szerepel - halála után - a holttest mosása 3 itce pálinkáért, a koporsó elejére ajtó készítése, a sír kigyepesítése, az elhunyt ruházata (ing, gatya), kendővásárlás a sír mellett álló három leánynak stb. Az összes kiadások (64 ft.) nagyobb részét - a rokonok kivánsága szerint - a halotti torra fordított összeg (40 ft.) tette ki. 7. A vízi- és szárazmalmok megszűnése A 19. század közepe tájáról is van még adatunk arra, hogy egyes községek földbirtokosai új vízimalmot akartak építeni. Szigyártó Lajos, Szanda község kerületi jegyzője, 1854-ben, arra kért engedélyt, hogy a falu határában fekvő saját lóherés földjén vízimalmot építsen. Az építés tervét Oravecz József szandai bíró és Gyuris György törvénybíró is támogatta: „...lélekösméretes tanúságot teszünk arról, hogy ezen tervezett malom, nem hogy valakinek kárt okozna, hanem inkább minden egyes községi laktársunknak, sőtt még a közelfekvő puszták lakossainak is temetés hasznára szolgálna, s betellyesedne azon általános óhajtása a község lakóinak, miszerént az őrlés végett távol vidékre teendő költséges és fáradságos utazásoktól községünk ezzel felmentetne."

(42) Vanyarc község földesura a falu határában lévő Szlovátzka dolina nevezetű völgybe akart vízimalmot építeni. Az építést a község vezetői itt is támogatták: „Felépítése minden tekintetben ajánlható, mert ezen Helységnek éppenséggel nem, a vidéknek pedig szinte alig levén malma, Vanyarcz helységbeliek gyakran a drága munkerőnek valóságos pazarlásával, és a gazdasági munkák elhanyagolásával kenteiének 4-6 óra távolságra őrleni valójukat átszállítani."

(43) Az új malom építőinek ekkor már sejtenie kellett, hogy a vízimalom működtetése - a „hengerliszt" viszonylag gyors elterjedésével - a jövőben aligha lesz gazdaságos. A megyében található malmok többsége „parasztra" őrölt, de a 19. század első felében már voltak olyan vízimalmok amelyekre pitiét, sűrű szitát szereltek a liszt és korpa elválasztására. A patvarci ipolyi malom két köve pitiére őrölt 1819-ben.

(44) A század közepén pitiével felszerelt malom működött Losoncon, Hasznoson, Halásziban stb. A kereskedők azonban szivesebben vásárolták és árulták a finomabb és olcsóbb hengerlisztet. A molnárok, a malom tulajdonosok gyakran tiltakoztak a dunai (Dunán szállított) liszt behozatala ellen, de a gőzmalmok építése tovább fokozta elkeseredettségüket. Gubcso Mihály a losonci felső-malom haszonbérlője már 1852-ben arról panaszkodott, hogy „...úgy a kül, mint a helybeli kereskedők, sőtt egyes emberek is, a Henger és ide fel szállított Dunai lisztet nagy mennyiségben árulván, egészen kizárják Városunkban létező és engemet különösen érdeklő, általam haszonbérbe bírt, úgynevezett Felső-malom őrlési munkálkodását, természetesen azok kész lisztet vásárolván, búzát malomban őrleni nem hordanak, - tsak azok kik vagy különössen kintelenítetnek, vagy pedig ollyanok, kiknek búzájok teremvén, vagy vásárolván."

(45) A vízimalmok jövedelmezőségét már nem csak a Dunán szállított olcsóbb liszt csökkentette, hanem a megyében épült gőzmalmok is. Az 1850-es évek végén Losoncon és Szécsényben épült gőzmalom, mely ellen a vízimalom tulajdonosai - ha nem is eredményesen - természetesen tiltakoztak. Adler Károly amikor 1858-ban bejelentette Losonc város vezetőinek, hogy gőzmalmot akar építeni, azt csak az alábbi feltételekkel engedélyezték: 125