Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Történelem - Vágvölgyiné Bene Orsolya: Békepártiak önmagukról

mennyi békepárti emlékiratíró hangsúlyozza, hogy céljuk nem a bármi áron való békekötés volt, hanem 48 talaján állva, az áprilisi törvények tiszteletben tartása mellett kívántak véget vetni a háborúnak. Békekötés a 48-as törvények alapján A legkorábban Hunfalvy fogalmazta meg Naplójában a 48-as törvényekhez való ragaszkodás fontosságát. Windischgrätz támadása után hangsúlyozza az önvédelem jogosságát, de arra is figyelmeztet, hogy nem szabad a kapukat a béke megkötésének lehetősége előtt bezárni: „ készüljünk még, s ha meglehetősen el vagyunk készülve, akkor nyissuk meg az értekezést az udvarral, mondván neki, hogy egymást elronthatjuk ugyan, de nem volna-e méltányos a kölcsönös pusztításnak véget szakítani."

(29) 1849. április 2-án, a tavaszi hadjárat első győztes csatájának napján viszont már azt írja, hogy akkor kell majd ajánlatot tennünk Ausztriának - természetesen 48 alapján - mikor már győztes csaták lesznek a hátunk mögött, mert csakis akkor alkudozhatunk becsülettel. Januárban úgy látta, hogy azért kell ragaszkodnunk az áprilisi törvényekhez, „mert többet ha akarunk, a legteljesebb győzelem is csak új háborúknak volna eleje. Az 1848-iki alap mellett nemcsak azért kell megmaradnunk, mert Europa állása kívánja, de azért is, mert országunk különös körülményei teszik szükségessé. Mi sem teljes függetlenséget, sem teljes respublikát nem vívhatunk ki."

(30) Hunfalvy úgy látta tehát, hogy Európa nem engedné Magyarország függetlenedését, mert egy átrendeződő Közép-Európa felborítaná a kényes politikai egyensúlyt. Ugyanez a gondolat jelenik meg Kemény Zsigmond a Forradalom után с röpiratában is. A nagyhatalmaknak valójában nem állt érdekükben Magyarország önállósságának elismerése, és az európai egyensúly fenntartása érdekében ragaszkodtak a Habsburg Monarchia egységéhez, mert a fennálló politikai erőviszonyok közepette lehetetlen lett volna Ausztriát kis államokkal helyettesíteni. Ám ez nem azt jelentette, hogy a régi Habsburg birodalom változatlan formában való továbbélését kívánták, hanem egy korszerűsített, alkotmányos alapokon nyugvó új birodalmat szerettek volna látni a Duna medencéjében. Ez pedig a magyar törvények sutba dobásával nem valósulhatott meg. Ezért, bár sem politikailag, sem katonailag nem támogatták a magyar szabadságharcot, de nem is tettek semmi olyat, amivel az osztrák győzelmet siettethették volna. Az orosz beavatkozás nem titkolt nyugtalanságot keltett a francia és angol politikai körökben, de az európai egyensúly helyreállítása érdekében vállalniuk kellett azt a kockázatot, amit az oroszok nyugati irányú előretörése, a pánszlávizmus térhódítása jelenthetett. A nagyhatalmi viszonyokkal való számolás gondolata Hunfalvy Naplójában (pl. 1848. szept. 27.; 1849. jan. 16.; ápr. 16.) és az 1883-ban Pulszky Ferencnek írt röpiratában is megjelenik/

31 ^ Öccsének, január 24-én írt levelében pedig ezt olvashatjuk: „A korona volt azon eszme, melytől még csak gondolatban sem volt szabad távoznunk, ha ugyan a Magyarországot azon terjedelemben, mint 1848 előtt volt, meg akarjuk tartani, s benne a magyar nyelvnek diplomatiai méltóságát biztosítani".

(32) A trónhoz való ragaszkodással Kazinczy is a magyar nemzetiség vezető szerepének megőrzését látta biztosítottnak, de ő tovább ment: nem csak királya, de birodalmi királya kell hogy legyen a magyarnak. Kemény Zsigmond Kazinczyhoz hasonlóan a Forradalom után с röpiratában hangsúlyozza, hogy a birodalmi kapcsok megbontására gondolni sem akartak, mindvégig ragaszkodtak a Pragmatica Sanctiohoz, és nem hitték, hogy e két eszme még valaha összeütközésbe kerülhet az 1848-iki törvényekkel. Az összeütközés azonban elkerülhetetlenül bekövetkezett. A magyar parlament 1848. december 31-én még tett egy utolsó kísérletet a viszonyok békés rendezésére: Windischgrätzhez indított egy küldöttséget először fegyverszünet kieszközlése, majd I. Ferenc Józseffel való tárgyalás reményében. Hunfalvy szerint Kossuth ekkor ejtette ki száján először a becsületes alku szót, melyet a Békepárt, legalábbis elmondásuk szerint, mindig is akart. Kazinczy szintén előlépésnek tekintette a küldöttség kiküldését. Kovács ennél sokkal pesszimistábban emlékezik vissza: „Békét kérünk mi, kik az annyiszor ajánlott békét - visszautasítottuk".

(33) Érdekes, hogy éppen Kovács írja ezt. Ha ugyanezek a sorok Kazinczy visszaemlékezésében jelentek volna meg, érvelni lehetne a védirat funkciójával, de Kovács ese104