Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Közlemények - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel

Innen az október 23-ai tüntetés eredeti célja, induló helyzete. A mindig és mindenben tamáskodó L. K. azonban most is igyekezett lehűteni a kedélyeket, csillapítani a várakozás magasra csapott hullámait. - Gomulka... Gomulka igen, de ne feledjétek szavam: Nagy Imre sohasem lesz a magyar Gomulka! Bent az egyetemen rádióhallgatás, a második emelet egyik tanári szobájában. Nagy méretű világvevő készülék, s benne a Kossuth adó. A rádióban zene, szinte állandó jelleggel. Lemezről. Hallani, mikor cserélik a lemezt. Serceg a tű. Egy kőkemény hang időnként közleményt olvas be, miszerint „fasiszta reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületeink ellen". Újra zene, Beethoven-muzsika, ismét az előző szöveg, s ismét a tragikus hangvételű Egmont-nyitány. - Miért mindig Beethoven? - Ki tudhatja? Egy ismeretlen fiatalember azt mondja, hogy ÁVH-s a beolvasó. Mivel a rádió épületét még mindig megszállva tartják az ÁVH egységei. * Az agyakban kimondatlanul is ott motoszkál a gondolat, hogy a helyzet még veszélyesebbé is válhat. Mert ha a hadsereg megindul... tankokkal, repülőgépekkel, akkor... - Ez annak a függvénye - szól közbe újra az ismeretlen, máshonnan jött fiú -, hogy milyen mértékben bontakozik ki a felkelés a mai napon. Megdöbbentő, hogy Budapesten harcok folynak, hogy felkelés van. * Van felkelés, van lövöldözés, van harc. Hallani. És van Beethoven-zene, ávós-bemondó a rádióban. Mindegyik félelmet kelt. * Eszébe jutottak az otthoniak, elsősorban az anyja. Értesíteni kellene valahogyan őket. Tudatni velük, hogy nincs semmi baj, hogy jól van. I. K-val, a nála hat évvel idősebb, s felettébb tekintélyes zalai fiúval egyet gondolhattak, mert együtt indulnak a Főpostára, hogy levelet, vagy táviratot küldjenek. - A biztonság kedvéért mindkettőt. -Jó. Tizenegy óra, mire visszaérnek. Éppen akkor érkeznek, mikor az éterből a legnépszerűbb magyar sportriporter, Szepesi György szól a néphez. A magyar sport előtt álló óriási erőpróbáról beszél, s nyilván a közelgő olimpiára gondol. „Felemelő lehetne, ha ismét büszkén húzhatnánk fel a piros-fehér-zöld magyar lobogót. Ehhez rendre, nyugalomra van szükség." Zsarolás-szerű íze van a következő mondatainak, amelyek arra intenek, hogy nem fogjuk látni a vasárnapra - október 28-ra - tervezett Magyarország-Svédország válogatott labdarúgó-mérkőzésen kedvenceinket a Népstadionban, amennyiben a harcok folytatódnak, s a felkelők nem teszik le a fegyvert. A kedvencek közül Bozsik, Kocsis és Puskás nevét említi. Naiv szöveg az ekkor, 1956. október 24-én délelőtt? Az. De lehetséges, hogy valami más is. * Nemcsak hallották a fegyvereket, a professzori szoba a Március 15-e térre és a Dunára néző ablakából, de nemsokára látták is. A fegyvereket és a fegyvereseket. A karabélyokat, géppisztolyokat, a T-54-es tankokat, azok tüzelő ágyúcsöveit és az élő és holt harcosokat. Először éppen alattuk, a Március 15-e téren. 189