Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Közlemények - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel

- De mi azért szocializmust akarunk? - így az előttünk vonuló Barek István, az egyetem párttitkára. - Mit akar maga? - lép azonnal mellé egy hatalmas termetű, középkorú férfi, miközben fél kézzel a nyak alatt átfogja Barek tanár úr lódenkabátját. Barek István tanár úr, az egyetem párttitkára elhallgatott Ezt követően nemhogy szocializmust nem akart, de mást sem. A Bem-szobornál A sorok a Bem-szoborhoz közeledve - már a Margithid budai hídfőjénél - teljesen felbomlottak. Nem felvonulók érkeztek a Bem térre, a Bem térre érkezett a tömeg. A joghallgató lány és a csoporttárs, J. R. letették a koszorút a szobor talapzatára, ahonnan az azonnal lecsúszott. Leveleit taposták a közel állók. * Egy teherautó a Bem-szobor előtt. Hogy került oda, senki nem tudta. Ott volt. Fiatalok másztak fel rá, hadonásztak, hangoskodtak. * Veres Péter, az ország „Péter bácsija" a teherautón. Nem állhatott a szobor talpkövére, a tömeg teljesen elzárta előle az utat. Pedig ő oda szeretett volna menni, a lengyel szabadsághős, Bem apó mellé, de nem engedték. A teherautóra tuszkolták, onnan szólhatott a honfitársakhoz. Nem fejből beszélt, zsebéből papírlapot halászott elő, s arról az írók üzenetét olvasta fel. Néhány „saját" keresetlen mondatot is mondott, miközben a fehér papírlapot lobogtatta. Beszéde közben a papírlap eltűnt a kezéből, talán leesett. Ekkor már hárman álltak mellette a teherautó tetején. Veres Péter szózatának hatását nem lehetett mérni, az gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. A szolid szó teljesen elveszett a nagy hangzavarban. * A nap utolsó sugarai villantak fel, az alkonyat lassan a házak közé húzódott. Ekkor terjedt szét, s járt szájról-szájra egy senki nem tudta, ki által kreált jelszó. Ez: „Menjünk a Parlament elé!" Mentek. A többiekkel együtt ő is. * A társakkal együtt indult - még mindig együtt, szinte teljes létszámban. Elhagyva a Bem teret, végighaladtak a Fő utcán, amelynek elején egy laktanya ablakaiban nemzeti színű zászlókat lobogtató, jókedvűen integető zubbonyos és atlétatrikós katonák. A zászlók közepén hatalmas lyuk, a kivágott címerek helye. Az egyetemisták megéljenezték a katonákat és az egész magyar hadsereget. A hadsereg pedig megéljenezte a diákokat. A Lánchídon át a Parlamenthez A terjedelmes tér közepe táján megálltak. Körülöttük férfiak, nők vegyesen. És diáklányok, a Zrínyi Ilona Leánygimnázium II. D osztályának tanulói. Igen hosszú várakozás az országnak háza előtt. Hullámzó tömeg, halk beszélgetések, hangos kiáltozások. A tömeg Nagy Imrét követelte magának. A világítás kialudt a környéken, egyszer, vagy kétszer, de az is lehetséges, hogy háromszor. A tér több pontján újságpapírt gyújtottak, azzal világítottak. Itt lehetett először hallani a rádió előtti csoportosulásról, a követeléseknek a rádióban történő beolvasásának tervéről, valamint a Gerő-beszédről. Nagy Imrére várt mindenki. De Nagy Imre nem jött. Ehelyett hangos szóval bejelentett szlogenek a kis erkélyről: „Nagy Imre elindult. Nagy Imre úton van. Nagy Imre már a Parlamentben tartózkodik." 185