Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Közlemények - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel

Az Astoria után a körút, a Madách tér, és a Bajcsy-Zsilinszky út. Itt már zászlók, lobogó kendők üdvözölték őket. Nemzetiszínű zászló lengető nő az egyik ház erkélyén. A sarkig tárt ablakokban emberek. A Bajcsy-Zsilinszky út közepe táján a patinás lakóépület erkélyén Kodály Zoltánt vélték felfedezni. Két kezét magasra emelve, mélyen meghajolva áldását adta a felvonulókra. - Nézzétek, Kodály Zoltán! - Tényleg ő az. - Na, ne viccelj! Csak hasonlít. Mit keresne ő itt? Megoszlottak a vélemények. A többség hitte, hogy az áldást osztogató öregember maga Kodály Zoltán, a nagy zeneszerző. A többség hitte, mert hinni akarta. Mert azt akarta hinni. Ezeken a pontokon már sokan megpróbáltak csatlakozni hozzájuk, a járdákról, ahol már sokan álltak. * A Marx-téren ácsorgó 6-os villamos mellett vezetett el útjuk. A telt arcú villamosvezető fülkéjéből széles mosollyal integetett. Sőt, kiáltott is valamit, de nem lehetett érteni, hogy mit. * A Szent István körúton - de még inkább, a Margithídon - nemcsak a hangerő lett nagyobb, de a jelszavak is megváltoztak, megkeményedtek. A nap mát közelítette a budai hegyek peremét, ennek ellenére még mindig kellemes meleget árasztott szerteszét. Ő két társa mellett - J. K. és I. S. - kart karba öltve vonult továbbra is, de környezetükben a sorok egyre inkább elbomlottak, széthulltak. És egyre több volt az ember a velük párhuzamos járdákon, teljesen ismeretlen figurák. Valakik, akik mindinkább hallatták szavukat. Az egészben a legszembetűnőbb a jelszavak megváltozása volt. A gondosan, finom érzékkel megválogatott jelszavakat, mondatokat felváltották az egészen fura, éles kifejezések. Először így mondták: „Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe!" És így: „ Új vezetést akarunk, Nagy Imrében bizalmunk!" Vagy ott volt a szinte bársonyos megfogalmazás: „Akármilyen kedves vendég, Tíz év abból untig elég!" És ugyanaz a követelés, kissé másként: „Minden ország katonája, vonuljon a hazájába!" Majd aztán itt, a Margithídon, s annak közelében más jelszavak uralták fokozatosan a tömeget. A következők: „Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet!" „Sztálint a Dunába, Rákosit meg utána!" És: „Vesszen Piros!" Vagy a szovjetekkel kapcsolatosan egyszerűen így: „Ruszkik, haza!" 184