Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Közlemények - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel

időjárás rendkívül kedvező, éppen egy nagyszabású demonstrációhoz illik. Párás reggel után szokatlanul enyhe, kimondottan meleg a levegő. Légmozgás alig érezhető. * A csoport- és évfolyamtársak, a barátok épp mellette. Alig több, mint egyéves ismeretség. Nem nagy idő, de nem is kicsi. Velük együtt csodálkozik rá erre a szokatlan jelenségre, a nagy mozgásra és a hatalmas tömegre. Lehetetlen volt nem csodálkozni. * Közelebb mennek Petőfihez, az égre mutató merev szoborhoz. A tömeg ott a legsűrűbb. Kokárdák kerülnek elő, egy-két koszorút is letesznek a költő lábai elé. Szavalat. * Ahová elértek, ott megálltak, várakozóan az őszi napsütésben. A IY-dik évfolyamos, szintén magyar-történelem szakos I. N. lép elébük, végignéz rajtuk, majd a mellette álló J. R.-re mutatva, határozott hangon közli: - Gyere velem, te viszed a koszorút! J. R. viszi tehát a koszorút, a csoport- és kollégiumi társ, jó barát. Koszorú lesz most is, mint volt október 6-án Rajkék temetésén. Akkor kettő volt - egy Rajkék sirjára, egy pedig a Batthyányi Emlékmécsesre. * És elindultak három óra előtt - elsőként az ELTE hallgatói. Irány Buda, a Bem-szobor. Síri csendben történt az indulás, és néma volt a vonulás a bölcsészkar épületének két szárnyát összekötő folyosó alatt a Váci utcára, majd a Felszabadulás tér után egészen ki a Kossuth Lajos utcára. Kart karba öltve mentek a fiatalok, hogy idegenek még véletlenül se keveredjenek közéjük. * Az Astoriánál lelassult a menet, megtorpant, hogy irányt vegyen balra. Elől a koszorút vivő pár J. R. és egy joghallgató lány -, majd a transzparens, amelyen ez állt: „Eötvös Loránd Tudományegyetem". * Pontosan a Puskin mozi előtt történelemtanárát, Cs. Nagy Istvánt pillantotta meg a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumból. A járda szegélyén állt, és láthatóan nagy érdeklődéssel figyelte az eléje táruló nem mindennapi eseményt. Egy történelemtanár a történelmi időben. Mint tisztelettudó, jó tanítvány próbálta észrevétetni magát tanárával, mindkét kezével integetni kezdett, de hiába. Nagy tanár úr (egyben jeles költő) nem vette őt észre. Feléje nézett, de nem látta őt. Rosszul esett neki. * A balra kanyarodás után megélénkült az utca, megélénkült minden. Hangosabbá vált a vonuló tömeg. Népdalokat és forradalmi indulókat kezdett el énekelni, egyesek jelszavakat skandáltak, szépen tagolva: „Éljen a lengyel-magyar barátság!" „Aki magyar, velünk tart!" S: „Jugoszlávok, lengyelek, együtt megyünk veletek!" Ekkor még nemigen sejtette senki, hogy néhány óra múlva az események mennyire (és milyen könnyedén) túlmennek mindannyiukon. Nem tudhatták, hogy néhány óra múlva a tömegé lesznek az utcák, s egyáltalán nem lesznek majd sorok. 183