Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

De feledjük is el a hagyományos műfaji kategóriákat. Balázs János különös műfajt teremtett írásaival, „mondásaival", amelyek képeihez „látásaihoz" hasonlóan, és leginkább velük együtt, látomásos költői vallomások önmagáról, megélt, de teremtett művészi világáról is. „...én most mindent belerakok írásomba, ami csak fájó könnyezés volt életemben, hogy másoknak is jusson belőle olvasás közben néhány rágatlan, keserű falat...." „írásaimban én élek és beszélek" Balázs János, már ami a tényeket, külső történéseket illeti, látszólag szinte eseménytelen életet élt. 1905. november 27-én született Alsókubinban. Nagyapja kitűnő prímás, katonakorában ezrede karnagya, apja is muzsikus cigány. Valószínűleg tőlük örökölte zenei tehetségét, tán kitűnő költői ritmusérzékét is, hisz ő is muzsikált, komponált /Május van című dalának kottáját őrizzük/ és alkalmanként, megélhetésül hangszert is javított. „Jó néhány évvel ezelőtt még bélhúrokat pengettem a hegedűn, ma már ezt se csinálom... Van egy jó hangú, korszerű harmonikám, ezen csörgőm kedves zenei témáimat, amelyeket én komponálok, nekem illő kedvtelésből, szeretem ezt a kötöttséget, ami életem egyik örömét adja..." Ötéves, amikor apja korai halálát követően anyja még gyermekével Salgótarjánba, a rokonság védő közelébe, a Pécskő utcai cigánydombra költözött. Iskolába Íratták, de mindössze két osztályt végzett el, „az első világháború beálltával letépdeshettem magamról az iskola nyűgét, terhét." Félénk, visszahúzódó, törékeny alkatú gyerekként keserűbb iskolát járt ki, korán megtapasztalta a magány, a kitaszítottság érzését, a Pécskő utcai gyerekek nem fogadták be maguk közé. A megtört, megfáradt öregemberekhez csatlakozott, és tőlük kapta meg a hiányzó atyai védelmet, tőlük tanulta, hogyan szerezze meg napi élelmét, gombát, szenet, fát gyűjtött, „szedve áfákról a lehullott száraz gallyakat és kötöztük csomóba, mint a levágott gabonát kötik kévébe a marokszedők a búzaföldeken." Dt tőlük nyerte, meséikből, elbeszéléseikből szellemi táplálékát is, amit könyvekből buzgón bővített. „Mint erdőbejáró mezítlábas gyerek: már abban az időben komoly nyugodtsággal megbékültem helyzetemnek nem változó szegénységével. Minthogyha az örökös törvényszerű hatalom elém rakta volna életem-menetének ősi kiszabott mintáját... én, aki nehéz terhek cipeléséből éltem,megszokva ezt az életmódot és belenyugodva, görnyedve hajoltam alá a súlyos ítéletnek... Jót a rosszal, nehezet a könnyűvel, szépet a csúnyával, a lemocskolást {?} a megbecsüléssel, a cipelésre szánt fával, szénnel leoldhatatlanul kötöztem magamra. Fiatal koromban elég sokat csináltam a pelyvás sár megmunkálását, vályognak, téglának, s azt se hallgathatom el, hogy amikor a sárban térdig merültünk, kapáltuk, dagasztottuk a sarat, egy szál alsónadrágban, félmeztelen, mégis vizesre izzadtan, árgus szemekkel figyelték munkánknak menetét, mert hát köztudomású volt, hogy a cigányok becsapnak." A szegénység, a nélkülözés és ráadásul a kitaszítottság jó ismerősei már gyermekkorától. 10 éves kora óta dolgozik, alkalmi - és segédmunkából tartja el magát, egészíti ki a család szűkös jövedelmét. Az emberi egyszerűség rejtett, szűk világát jártam, mint féltett élet iskolát. -97-