Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

A nagyvilágot csak háborúban, katonaként, a 23. gyalogezred tagjaként ismerhette meg. 37 évesen viszik ki a frontra, 40 évesen hadifogságba esik. Katonai élményei, emlékei közül néhány jellegzetes, mélyen emberi, olykor humoros történetet őrzött meg írásban: Mikulicsinben a szegény ukrán paraszt házában történt katonai balesetet, vodkalopást, a részeg őrmester mulatozását, aki cigányzenekar összeverbuválását követelte. „Hőstettek már nem keletkeztek. A régi híres magyar harci virtus kialudt a magyar katonák lelkéből. " A puszta életüket féltő, családjaikért rettegő emberek megrendítően egyszerű mindennapjaira emlékszik: az éhezésre, a hiányos felszerelésre, az elemi örömre, hogy mit jelentett a tavaszi alkonyatban és a lágyan szemerkélő esőben kiállni, „hogy ázzon rajtam az a mocskos, bűzlő katonagúnya, amit évek óta viselek, ebben az ócskán összeszerkesztett, véres háborúban. Bambán bámultam bele az üres levegőbe, a sötétedő vizes semmibe. Alltam roskadozó inakkal, topogtam tompa kábulatban, ázottan a szóródó vízpárában a véres csatatér közepén. " Nem dicsekszem azzal, hogy katona is voltam, inkább éltem akkor merev holtan, mint rugalmas ébren. Balázs János 43 éves, amikor a fogságból hazaér. Itthon 80 éves anyja, idős nagynénje várja a düledező hajlékban, „velem hárman... elnyűtt, fáradt, beteges öregek." S ott folytatja, ahol abbahagyta addigi életét. Az erdőben fát, gombát, szedret szed, a somlyói „siferhaldán" hulladék szenet gyűjt. A bányamunka a bányászok viszonylagos jóléte ellenére sem vonzotta, de megragadja képzeletét, foglalkoztatja a Tarján környéki bányászok élete. iy

A parasztot, ha hívták a bányába dolgozónak, azt mondta: majd, ha olyan ablak lesz a bányán mint a házamon, hogy veszély esetén kiugorhatok, akkor majd elmegyek... Itt nem csak megélni lehet könnyebben, mint máshol, de ugyan úgy még könnyebben el is pusztulni! Mégis jöttek... Az ide tanyázó vegyes {népességben} teljes erejével neki lendült az élni akarás, mert lehetett a magazinban {kapni} kenyeret, szalonnát, cukrot, lisztet, sót meg egyebeket, később lábbelit is." Sokszor még e legszükségesebbeket is csak nehezen teremti elő Balázs János „a folyton teher alatt görnyedő haldázó, akinek itten minálunk a neve: senki tróger". Keserű kenyérkereset ez, kilátástalan léthelyzet, amely igen hamar megtöri, elnehezíti, megöregíti az embert. S az öreg szenvedőhöz fiatal fiúk szegődnek társul, barátul, hogy gondolatait megismerjék, élete rejtélyét megfejtsék, megértsék. „Igaz, hogy a két kornak /gyerekkor, öregségi nem sok az egymástól való különbsége, talán olyan egynyomtávú párvonal, amely a mulandóságban végül is egyesül. " Különös, hogy Balázs Jánost - meggörnyedő, meghajló, beletörődő alakját - vallomásaiból gyerekként és öregként ismerjük, mintha csak ebben a két életkorban lett volna teljes az élete: világgal ismerkedő gyerekként és világot teremtő öregként. -98-