Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban

kialakulásától kezdődően olyan erőteljes az ember hatása a környezetre, hogy ez már a szedimentológiai, geokémiai és a palinológiai paraméterekben is egyértelműen megnyilvánul. A régészeti bizonyítékok szerint a legkorábbi termelő gazdálkodást folytató népcsoportok, a balkáni kulturális és gazdasági gyökerekkel rendelkező kora neolit Körös-Starcevo kultúra (a továbbiakban rövidítve: KS) hordozói 8.000-7.000 BP (6.500-6.000 cal ВС) évek között (HERTELENDI et al. 1996), délről érkezve jelentek meg a Kárpát-medencében (KALICZ 1976, 1980, 1983, 1990, 1995, KALICZ-MAKKAY 1972, 1976, 1977, KALICZ et al. 1998, KOTZIAN 1947, MAKKAY 1982, 1996, PAVÚK 1996, RACZKY 1976, 1983, 1986, 1988, 1989, TROGMAYER 1968, 1968a). Megtelepedésük nyomai elsősorban a Dunántúl és az Alföld déli részein figyelhetők meg, de ezzel egyidőben az Alföld keleti, északkeleti részén és az Erdélyi-medencében (BERCIU 1961, COMÇA 1969, DUMITRESCU-VULPE 1988) is előkerültek telepeik. Ugyanakkor a Kárpát-medence északi felében - így az Északi-középhegység területén - közel 1.000 évvel később mutatható ki a neolitizáció környezetátalakító tevékenysége. A régészeti kutatások adatai szerint ez a folyamat már egy új neolit kulturális egység, a vonaldíszes kerámia kultúra (a továbbiakban rövidítve: VK) feltűnésével hozható összefüggésbe. A régészeti vizsgálatok - a geoarcheológiai kutatásokkal összhangban - a Kárpát-medence északi felének neolitizációjával kapcsolatban megállapították, hogy a VK kialakulása hosszú idővel később követte a KS kárpát-medencei megjelenését (KALICZ 1976, 1980, 1983, 1990, 1995, KALICZ-MAKKAY 1977, MAKKAY 1982, 1996, PAVÚK 1980, 1996, RACZKY 1983, 1986, 1988, 1989). Véleményünk szerint a Kárpát-medence északi felének neolitizációja, a VK kialakulása a KS hatására, de már a kora neolit és a substituciós fázisban lévő mezolit népcsoportok együttes adaptációjaként valósulhatott meg. A régészeti és őskörnyezeti adatok interpretációja alapján bizonyítottá vált, hogy a KS északi elterjedési határa a Kárpát-medence centrumában egy markáns környezeteiválasztóvonal mentén húzódott. Ezt a KS északi elterjedését meghatározó vonalat közép-európai-balkáni agroökológiai barrier (a továbbiakban rövidítve: KEB AÖB) néven definiáltuk (KERTÉSZ-SÜMEGI 1999, 17-19, SÜMEGI-KERTÉSZ 1998). A KEB AÖB mentén az addig folyamatos, mediterrán típusú neolitizáció megtorpant, és hozzávetőleg 1.000 éves stagnálásra kényszerült. A KEB AÖB-nél létrejött statikus állapot alapvető szerepet játszott a kárpát-medencei neolitizáció további folyamatában. A környezetelválasztó vonaltól közvetlenül északra, így például a Jászságban (észak-alföldi mezolit ipar, jászteleki fázis: KERTÉSZ 1994, 1994a, 1996, 1996a, 1996b) zsákmányoló mezolit vadászcsoportok, míg attól délre a már produktív gazdálkodást folytató KS közösségek egymás közelébe kerültek. A két különböző kultúrájú és gazdálkodású, valamint eltérő technikai és társadalmi viszonyokkal jellemezhető komplexum hordozói között - a minimális távolság miatt - intenzív információáramlás alakulhatott ki. Ennek következtében a Kárpát-medence középső és északi felében: az Alföld és a Dunántúl középső és északi részén, valamint az Északi-középhegység hegylábi régiójában, a KEB AÖB vonalának tágabb térségében létrejött az ún. kárpát-medencei neolit adaptációs zóna (a továbbiakban rövidítve: KÁME NEAZ, 9. ábra 1). A KÁME NEAZ-ban kétirányú, kulturális és környezeti adaptációs folyamat ment végbe: egyrészt a döntően zsákmányoló életmódot folytató, de már a substituciós fázisban lévő mezolit népcsoportok átvették a KEB AÖB-től délre elhelyezkedő KS közösségeitől a kulturális, gazdasági és technikai innovációkat, - másrészt pedig a kora neolit KS a Kárpát-medencében eltöltött közel 1.000 év alatt megfelelőképpen adaptálódott az új környezeti feltételekhez. -81-