Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kerényi Ferenc: Petőfi „ismeretlen” műve: A Salgó

telenné teszi, hogy a gömöri Gedővárról van szó. A női szereplő nevének (Anna) Petőfi latinos változatát használta: Perenna - amit a korfestés és a jobb jambikus megverselhetés egyaránt indokolhatott. A többi : Petőfi költői képzeletének és a romantikus szenvedélyábrázolásnak az együttese, amire Dömsödön szükség is volt, hiszen - bár vihetett magával némi jegyzetet vagy forrásmunkát - ott újabb idevágó olvasmányokhoz nem juthatott. Az irodalomtörténet száz éve egyetért abban, hogy Petőfinek nem volt, úgymond, epikus fantáziája. Horváth János nem is győzött csodálkozni azon, hogy „alig lehetne egy történet rövid lezajlásába a tragikum legválogatottabb romantikus elemeit szilárdabban összeszorítani." (Petőfi Sándor. Bp. 1922. 211.) ASalgó eszerint némileg kivétel Petőfi verses elbeszélő költészetében: fő okát pedig abban látta, hogy ezúttal sikerült elkerülnie a történet átlírizálását. Mai romantika-felfogásunk szerint Petőfi nem törekedett a tragikum ábrázolására (amint azt Gyulai Pál óta számon kérik rajta), de nem osztjuk azt a posztmodern álláspontot sem, amely szerint Petőfi a Tigris és hiénát, Teleki László a Kegyencet (1841) egyfajta romantikus iróniával írta volna (Szigethy Gábor és Bécsy Tamás álláspontja). Röviddel a Felhők-ciklus, a bosszú motívumára építette hóhér kötele meg a Tigris és hiéna után a Salgó is őrzi még a komor világszemléletet, a közelesen lezajlott értelmi-érzelmi válság jeleit, nyomait. A történet nem végződik, nem végződhet boldog végkifejlettel, mint a János vitéz tündérországi, „elemelt" hepiendjében, még mondai feloldása sem lehet, mint volt a Felhők-korszak kezdetén, 1845 őszén írott Szerelem átkának. A Salgót alig megelőző Szilaj Pista (1845. április 10-24.) a népballada felé mozdult el, és az elbeszélő költemény sikerét is az adja - amint majd alább bizonyítani is igyekszünk az elemzés során -, hogy sikerrel, kellő arányban vegyíti az epika, a líra és (amiről eddig a szakirodalom csak motívumszinten vett tudomást) a dráma hatáselemeit. A művészi tájábrázolás, mint tudjuk, korántsem a festő számára történő, szavakkal végrehajtott, részletező leírás, hanem a költői lelkiállapot kivetülése a természet egy részletére. Ez tanítandó vagy szemléltetendő, keresve is alig találhatunk jobb példát a Salgó bevezető részénél, 1-37. soránál. Már az Uti jegyzetek és a Salgó párhuzamos helyeinek iménti felvonultatásában szemet szúrhatott a figyelmes olvasónak, hogy a „Verőfényes nap" emléke, a békés és egyáltalán nem vad nógrádi táj varázsa ellentétes hangulatot hivatott megalapozni. A látvány hatása első fokon azt a szabadságeszmét idézi (kivált a „börtönéből megszökött madár" hasonlata révén), amelyet Az alföld keltett már 1844-ben. Itt a nyitókép azonban elkomorul, előbb a jelzők és a hasonlatok találó megválasztásával, majd a 16. sorban egyetlen kijelentő mondat felvillantja a drámát: „És benne mégis a pokol tanyázott." „A komoly merengés" „mogorva árnyakat" idéz fel, „a kihalt /sötét középkor véres napjai"-ból. (Ne feledjük, hogy a Felhők epigrammáiban Petőfi szinte csak erre a két szóképre korlátozta eszköztárát.) A cselekmény egyes motívumaihoz párhuzamokat, vélhető mintákat keresni - ez a Petőfi-filológiának mindig is kedvelt elfoglaltsága volt. Farkas Gyula Mednyánszky Alajos Testvéri viszálkodás (Bruderzwist) с. prózai regéjére (1829) vezette vissza a nőzsákmányon összekülönböző és egymás ellen forduló fivérek történetét (Elbeszélések, regék s legendák a magyar előkorból II., Pest 1834, németül már: Pest 1829), tematikai előzményként említette Vörösmarty Mihály kiseposzát, A két szomszédvár^., a forma szempontjából is Vérnász с tragédiáját. Horváth János - részben az addigi szakirodalomból, részben saját megfigyeléseiből - ezeket kiegészítette Heine (Zwei Brüder - szintén a nőért harcoló testvérek), Byron (Manfred -a ter-62-