Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Viga Gyula: Falu és külvilág. Adatok Szendehely népének külső kapcsolataihoz a két világháború közötti időszakban

A vándorló drótosok még az 1950-es években is megjelentek: az emlékezet szerint Drégelypalánk felől jöttek. Kosáról és Nógrádhói jártak a vándor herélők, akik nem csak malacokat heréltek, hanem csikókat is. Az utóbbinál apró fácskákat alkalmaztak a seb kezelésében (cserepcsikos herélés).

(17) A vándor zsidó kereskedő alakja feledésbe vész, az emlékezet szerint korábban még ékszereket is árult. A rongyos cigányok egyszerű fajansz tányérokat és bögréket adtak cserébe a rongyért, bőrért. Számosan emlékeznek a vándor könyvkötőkre,', a nagy számban fentmaradt kéziratos imádságos könyvek igazolják jelenlétüket, azt azonban nem sikerült kiderítenem, hogy tevékenységük összefügg-e a nagy múltú váci könyvkötészettel. Itt kell megemlékeznem a méhészetiéi kapcsolatos vándorlásokról. Szendehelyre és környékére alföldi vándorméhészek jártak, s járnak ma is: akácvirágzáskor több ezer méhcsalád „legel" az itteni ligetekben. A szendehelyi méhészek is elvándorolnak, mert úgy tartják, hogy egy virágzásból ma már nem lehet méhészkedni. Május végén - június elején leköltöznek Pusztavacs, Szüd, Rátót környékére, ahol 1-2 nap késés van az akácvirágzásban a Kecskemét környékihez, de csak harmadannyi út. A legügyesebbek 3 akácvirágzást is elérnek Kelebiától Salgótarjánig haladva. Az alföldi méhészek vándorlása korábban is általános volt erre a vidékre, a szendehelyieké jobban a második világháború után terjedt el. Az 1930-as években asonkolyosok még szövőbordát is hoztak, s azt adták cserébe a lépet. Később már felvásárolták a viaszt, s voltak, akik műlépet is öntöttek. A méhészek aztán kocsival hordták el árulni a mézet: 5-6 kannával mentek faluzni. Sokat adtak el Vácon, de hordták Nagymarosba, Verőcére, Dunakeszire is. (A szomszédos falvakban voltak méhészek.) Egy-egy évben akár 7-8 mázsa mézet is eladhattak a jobb méhészek. 4. Szendehely társadalmi rétegződéséből eredően, a népesség jelentős része számára teljesen közönséges volt a falun kívül végzett időszaki munka. A Zólyomi József által bemutatott névsorok az 1915-1945 közötti három évtizedben 45 kőművest, 16 ácsot, 8 szobafestőt, 4 asztalost, 6 útkaparót, 1 vasúti munkást, 1 bádogost, 9 bányamunkást, 4gyárimunkást, l-l fegyőrt és sofőrt tartalmaznak, akikről - szemben a szolgáltató kézművesekkel - bátran feltételezhetjük a külső munkavállalást. A két világháború között újabb 136 fővel gyarapodott a nem mezőgazdaságból élők száma. De gondolnunk kell itt természetesen - a statisztikák által nem említett szolgáló rétegre is, akik Vácra és Budapestre mentek munkát vállalni.

(If,) Ebben az időszakban 83 fő volt a napszámosok száma (65 férfi, 18 nő), akik rendre munkát vállaltak a környező szőlőkben is.

(18) A néprajzi módszerekkel végzett adatgyűjtés számos dolgot elárul a vándormunka formáiról és gazdasági-műveltségi hatásáról is. A falun belül is nagy jelentősége volt a részes aratásnak: pl. a fuvarosok, meszesek számára kifizetődőbb volt percentért elvégeztetni a betakarítást, mint annak idejére felfüggeszteni saját munkájukat. Eljártak aratni az iparosok is: számukra - akár falun belül, akár más határon - fontos volt az éves kenyérnekvaló gabona megszerzése, miközben a földet otthon a feleségük és családjuk művelte. Leginkább a váci határra, gazdákhoz és az egyházi uradalomba jártak, esetleg Nőtincsre, az ottani urasághoz, alkalmanként pedig Verőcére szegődtek el. Számos adatunk van azonban arra, hogy a bécsi döntés -218-