Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Viga Gyula: Falu és külvilág. Adatok Szendehely népének külső kapcsolataihoz a két világháború közötti időszakban

hordták a hízott libát, kacsát, tyúkot meg a tojást, de vitték árulni a gyümölcsöt (főleg szilva, dió, körte) is. De eljártak a gyümölccsel Pestre is, de ha nem fogyott el, akkor a szilvával házaltak is Vácott. A szőlőkben, kertekben, utak mentén termő magvaváló szilváért alkalmanként a váci kofák is kiszekereztek a faluban, s helyben vásárolták azt fel. Volt, hogy még az érés előtt megalkudtak a gazdával egy-két körtefa termésére is. A tehetősebbeknek jutott eladásra a gabonából, burgonyából is. A nagygazdák a váci vásárba, meg a váci gőzmalomba vitték eladni búzájukat. A jó minőségű, súlyos szemű búza a falu egyik jellegadó mezőgazdasági terméke volt. A burgonya fölöslegét gyakran a váci pékek vásárolták fel, egy részét csak tavasszal, mikor már kiválogatták a vetni valót. A második világháború előtt már volt tejcsarnok a faluban, különösen a háború után kezdtek el az asszonyok a tejjel Vácra bejárni. A szegényebbek kannaszám hordták házakhoz, mások - többen összeállva - fuvarost fogadtak, s 6-7 asszony tejeskannáit együtt szállították a közeli városba eladni. Voltak szendehelyi tejeskofák, akik a közeli Nőtincsen is felvásárolták a tejet, s azt is Vácra fuvaroztatták. A szegényebb asszonyok alkalmanként gombából is pénzeltek: különösen a tinómnak (stájnpilc) volt nagy keletje a váci meg az újpesti piacon. Alkalmanként piacra vitték a hóvirágot, a gyöngyvirágot, néha még a barkát is. Volt, aki a csipkebogyót is gyűjtötte és piacra vitte. A nem gazdálkodó, gyűjtögető szegényekre a hóvirágszedő ember kifejezést használták, ami pontosan kifejezte társadalmi státusukat. 3. Természetesen nem csupán a kivitelt, hanem a gazdaság egyenlegéhez tartozó behozatalt, a máshonnan szerzett javakat is figyelembe kell vennünk a település külső kapcsolatainál. A szendehelyiek a két háború közötti évtizedekben csak a váci malomba jártak őrletni. Pálinkafőző volt a faluban, ahova - ritkán - szomszéd falubeliek is elhozták kifőzetni a cefréjüket. Szénégetők nem voltak a közeli erdőkben, Diósjenőn szerezték be a szükséges faszenet. Bár a faluban bort termeltek, ünnepek, főleg lakodalom előtt Kiskőrösre, Paksra, Gyöngyösre, Nagymarosra mentek el bort vásárolni. Gyöngyöspata és Eger környékéről szekereken, 2-3 akós hordókban hordták a bort árulni, amit főleg a korcsmárosok vettek meg és mérték szét. A borkimérők között volt, aki Tolna megyéből is hordott bort árulni. A köznapi élelmiszerek és háztartási cikkek a két háború között jobbára beszerezhetők voltak a helybeli boltokban is. Az 1930-as években három bolt volt: egy zsidó kereskedő vegyesboltja, egy szatócsüzlet és a Hangya Szövetkezet boltja. (Az utóbbi mellett korcsma is működött.) Ebben az időszakban nem volt már divatban a szövés-fonás, s bár használták még a megörökölt lepedőket, zsákokat, már a stafírung is az üzletek gyári textiliáiból került ki. Helyben készültek a gazdálkodás és a háztartás egyes eszközei is: bognár gyártotta a szekeret és a faeszközöket, három kovács, köztük egy kommenciós vasalta a szekereket és végezte a vaseszközök javítását. A vándoripar és -kereskedelem a trianoni országhatárok között már sokat veszített korábbi jelentőségéből, mégis fel-felbukkantak Szendehelyen is a jól ismert vándoralakok. Adatközlőim gyermekkorukból (1920-as évek) emlékeznek a bosnyák (16) alakjára: inkább a váci vásárban bukkant fel, de a faluba is eljöttek bicskát, borotvát árulni. Emlékeznek Trencsén, Igló felől érkező vándorárusokra is, s a két háború között csempészúton Csehszlovákiából érkező szaharin és tűzkő árusítására. -217-