Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Viga Gyula: Falu és külvilág. Adatok Szendehely népének külső kapcsolataihoz a két világháború közötti időszakban

ban tiszta, keleten Gyöngyössel és Egerrel összefonódó vonzáskörzete - a 19. század elejére kelet felé egészen a Galga vonaláig kiterjeszkedett, ám északon Balassagyarmat vonzása csak­nem Pest vármegye határáig szorította vissza.(Vegyes vonzáskörzete keletre hosszan elnyúló volt, ám tiszta körzete alig maradt.) (14) A két világháború közötti időszakban a vásározó szendehelyiek elsősorban Vác, valamint Rétság, Balassagyarmat, Romhány, Nógrád, Diósjenő, alkalmanként Pest sokadalmait látogat­ták. Miközben el is adtak jószágot, - a marhák és a hízott sertések értékesítése jól jövedelme­zett -, a fuvarosok Balassagyarmaton és Nagyszécsényben is vették a fiatal lovakat, sőt, messzebb is elmentek a mura csikókért: megfordultak Szekszárd, Kaposvár és Pécs környékén is. Viszonylag kevesen foglalkoztak remonda csikók nevelésével, sokkal inkább megvették a fia­tal jószágot, felnevelték és betörték őket, s haszonnal adták tovább - főleg pesti fuvarosoknak. Volt néhány család a faluban, akik kupeckedéssel foglalkoztak: olcsón vásároltak jószágot az egyik vásáron, s hajtották tovább a másikra, ahol jobb ára volt. Volt, hogy a vemhes jószágot vet­ték meg és fiával adták azt tovább. Megvásároltak gyengébb, olcsóbb állatokat is, amiket 2-3 hónap alatt feljavítottak, s úgy adtak túl rajtuk némi haszonnal. Pesti mészárosok alkalmanként lejártak vásárolni: a megvett jószágot hajcsárok lábon hajtották fel a vágóhidakra. (1S) A második világháború előtt felvásárlók meg németországi kereskedőknek is vásároltak szarvasmarhákat a faluban. A legszegényebbek is igyekeztek legalább egy tehenet tartani, de az sem jutott mindenki­nek: a legszegényebb családok 2-3 kecskét tartottak, azok tejét hasznosították. A szendi gazdák és fuvarosok állattartásának egyaránt határt szabott a közlegelő szűkös­sége: jószerével csak sertéslegelő volt, a szarvasmarhákat csak kaszálás után tudták a rétre csapni. A tarlót a sertésekkel járatták az aratás után. A legeltetés szűkös feltételeit más határon bérelt legelővel igyekeztek kibővíteni. Volt olyan gazda, aki Nagymaroson túlra, Csitárra adta a növendék marháit nyári legelőre. De nehézkes volt a jószágok takarmányozása is: kicsi volt a rét, hiába kaszáltak össze minden szál porcsirt is a dombokon, árokpartokon. A kisföldűek is igyekeztek egy-egy darab lucernát vetni: volt belőle takarmány, meg 2 évig - a búzavetés előtt ­pótolta a trágyázást is. Feletették a jószággal az árpaszalmát, a kukoricaszárat is. (Kukorica ke­vés termett, mert zsarolta a gyenge adottságú talajt, meg a vadak is előszeretettel túrták ki a tö­veit.) Takarmányért más határra is eljártak. Szénát vettek Agárdon, Nőtincsen, Verőcén. Külö­nösen a nőtincsiekkel alakult ki ebben a vonatkozásban rendszeres kapcsolat: az ottaniak ökör­tartók voltak, de a határukon termő puha széna inkább a lovak takarmányozásához volt megfe­lelő. Kaszálót béreltek a szendehelyiek az erdőgazdaság területén, harmadában vágták a püs­pöki birtokok rétjeit - beleértve az erdei tisztások fűtermését is. A váci határban, ajadai réten felvásárolták a váci iparosok kaszálóit is. Gyakran lábon vették meg a füvet, s maguk mentek el levágni, megforgatni és felgyűjteni. Az uradalomba érkező tót aratók járandóságát, - ha azok szénakaszálást is végeztek -, ugyancsak felvásárolták a szendiek. Mégis kevés volt a takarmány, s a nagygazdák még a cselédek járandóságába kapott kukoricaszárát is összevásárolták a téli ta­karmányozáshoz. A jószágállomány egy részétől igyekeztek télre megszabadulni, hogy aztán tavasszal újakat vásároljanak helyettük. A fuvarosoknak azonban bőséggel kellett gondoskodni­uk az igázott jószágokról, hogy azok bírják a téli szállításokat. A piacozást segítette, Vác közelsége: akinek nem volt fogatja, az gyalog, hátyiha kötve ci­pelte a portékáját. (Nem volt nagy áldozat a piacra menni, nem úgy, mint például Felsőpetény népének, akik már éjfélkor elindultak gyalog, hogy reggelre a városba érjenek.) A hetipiacra -216-

Next

/
Thumbnails
Contents