Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Gróf Forgách Antal (1819–1885). Igazgatósági elnök, mint „jószándékő dilettáns”

alig fordult meg, ennek ellenére 1846-ban táblabíróvá nevezték ki.

(1) A címet birtokai, családi tradíciói és nem politikai szereplései után kapta meg. Azt is leírhatjuk, hogy nem volt népszerű a megyében, a liberális nemesi ellenzék - Madách Imre, Szontágh Pál és Pulszky Ferenc 1847-es epigrammagyűjteményében így jellemezték Forgách Antalt: „Jöttél, hogy lecsepüzd pártunkat, s mégha legyőznél, Sem lennél Cézár; gyáva csak a mi hadunk."

(2) Politikai karrierje töretlenül ívelt felfelé, 1848-ban a főrendiház jegyzője lett. A forradalom és a szabadságharc alatt azonnal és határozottan az udvari párthoz csatlakozott, ahol az ősmagyar eredetű és nevű grófot a legnagyobb örömmel üdvözölték és nevezték ki Heves vármegye királyi biztosává (tábori biztosává), majd az északi megyék főbiztosává. Sajnálatos módon támogatta 1849-ben az orosz intervenciós sereg behívását az országba, és fő élelmezési császári biztosuk lett. Kortársai ezt nem tudták megbocsátani Forgáchnak, és „muszka vezetőnek" nevezték. Testvére, gr. Forgách Sándor szintén az orosz seregek körül forgolódott, s érdemelte ki a „kancsukás gróf" nevet. [Forgách Sándor (1814-1894) Nógrád megye táblabírája volt 1836-tól, de főleg Bécsben élt. Ott ismerték fel „minden parancs teljesítésére kész" egyéniségét. A világosi fegyverletétel után Pest megye törvényszéki ülnöke volt. Nógrádi kortársai 1847-ben találóan jellemezték: „Nagyszerű ős csernek nyomorú forgácsa! veled most / A maradó tábor futni akarna - nekünk; / Célt ér tán, - de azért jut-e majd számodra dicsőség? / Rossz forgács-eszköz, rossz hamu léssz te csupán!" Forgách Sándor fő tevékenysége 1867 után csak a vadászat volt, többször kereste fel Afrikát, Kisázsiát s „Öreg vadász" név alatt több lapban is írt emlékeiről. Élete utolsó éveit a gácsi várkastélyban élte le.]

(3) A világosi fegyverletétel után gr. Forgách Antal birtokára vonult vissza gazdálkodni. Ezt a tevékenységet azonban nem sokáig folytatta, mert az udvar hívását elfogadva előbb Pozsony megyének, majd Felső-Magyarországnak (Trencsén, Nyitra, Túróc, Liptó és Árva vármegyék) lett kerületi főbiztosa (Distrrictsobercommisar). Steier Lajos szerint: ^biztosok között különösen Forgách Antal gróf volt az, aki minden erejével azon volt, hogy kerülete nagy területén a Bécsből szított nemzetiségi szervezkedéseket, az elkülönülési agitációt leszerelje (...), noha az összbirodalom feltétlen híve volt, az ország integritásának megsértését mélyen fájlalta és megmaradt rész épsége felett féltő szemmel őrködött". Bizonyítottnak látszik, hogy kerületében arra törekedett, hogy a közigazgatás a régi szakemberek kezébe kerüljön. Ugyan ez a cselekedete „nemzetellenesnek" tűnt, azonban következményeiben előnyösnek bizonyult. A magyar hivatalnokok enyhébben kezelték a rendeleteket, s ha nem vállalták volna ezeket az állásokat, akkor a kinevezett cseh, morva vagy osztrák komisszáriusok jutottak volna döntéshozó helyzetbe. A konszolidált helyzet megteremtése nekik is köszönhető bizonyos mértékben.

(4) Árva, Liptó és Túróc megyék megszervezése után gr. Forgách Antal 1849. szeptember 19-én érkezett Nyitra megyébe, ahol diadalkapuval, fáklyásmenettel fogadták. Az események a tömegek érdekek szerinti irányultságát jelzi, érzelmi változékonyságuk nem választható el nemzetiségi identitásuk erősödésétől. Forgách észrevette a szlovák „honorátiok" monopolisztikusan kezelt császárhűségét, kirekesztő politizálását, a szlovák polgári középréteg hiányát, mely a mérleg nyelvét elmozdíthatta volna. Véleménye szerint: „a litterátusok, akik a politikai agitáció élén állnak, a békés rendnek semmilyen biztosítékát nem nyújtották". Bizonyíthatóan a császári biztosok között Forgách gróf kitűnt nemzeti önérzetével, politikai éleslátásával: „A Vojvodina, Horvátország, Csehország és a most alakítandó Slovensko agitátorai, - magyarázza - a monarchiának új zavarokat okozhatnak, mihelyt egymásnak kezet nyújtanak".

(5) Bármennyire is elítéljük a szabadságharc idején tanúsított magatartását, el kell ismernünk, hogy később nehéz volt megmaradni a császári főbiztosi állásban úgy, „hogy az illetőnek -181-