Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Mikszáth Kálmán tanárai

amelyet aztán be is teljesít a következő évtizedekben. „A tanár legyen azon szellem, mely növendékeihez leereszkedik, őket magával emeli, s viszi a lelki míveltség hónába ... Belső hivatás és ügyszeretet, s innen önkényt folyó lankadatlan munkásság és vas türelem" legyenek az igaz pedagógus meghatározói, talán még a széles tudás sem olyan fontos, mint a felsoroltak. S a következő szempont állítás még magasabb mércét állít a jó tanár elé: „természetes és nem mesterkélt vonzódás a fiatalság iránt ... lankadni nem tudó foglalkozás a tanítványokkal, ... vidám komolyság, mely köréhez mindég leköti a tanuló ifjúságot... közlékeny beszédesség ... a fogalmak azon átgondolt tisztasága, mellyel azokat saját lelkéből tanítványai lelkébe ültetgeti".

(30) Nem véletlen hát, ha a későbbi jellemzések amúgy elég közhelyszerű soraiból ezzel a tanári hitvallomásnak a beteljesítése olvasható ki. Fábry János búcsúztatójában ezt írta: „Bizalmat ébresztő modora, s komoly, majd kedélyes társalgása, körét kellemessé, tanulságossá tévé szigorú volt, kiválóan tanította a klasszikus nyelveket, latinul cicerói styllal írt és beszélt. A szónoklat eleme volt".

(3I) Mindez összevág azzal, amit a Vasárnapi Újságban tanári jubileumán írtak róla „nemcsak egyszerűen tanár, a tudományok száraz előadója de a szó legvalódibb értelmében igazi nevelője volt tanítványainak".

(32) Terray életútja egy időben az irodalomhoz is közel került. 1832-1835 között tanult Poszonyban, 1833-34-ben a tanulóifjúság körében szervezett magyar társaság titkára volt. A fiatalok hetente egyszer-kétszer összegyűltek, szavaltak, felolvasták írásaikat. Terray ekkor jutott személyes ismeretségbe Kölcseyvel, több levele is fennmaradt, amelyeket a költőhöz írt. (Kölcsey válaszlevelei elégek a losonci tűzben) Természetesen szándéka az volt, mint minden ifjú versíróié: a tekintélyes pályatárs véleményét kívánta .... „ítéletét szerettem volna tudni a Tettes urnák, összehasonlítván soraimat régebbi irományaimmal".

(33) Kölcsey válaszát nem ismerjük, de Bártfay Lászlóhoz írt leveléből (Pozsony, 1834. június 27.) az derül ki, nem tartotta tehetségtelennek az ifjút. „Édes Lacim, Terray Károly, a pozsonyi magyar társaság egyik jelesebb tagja, Pest felé utazván óhajt ismeretségedbe juthatni. Ajánlom neked az ifjú embert, kinek Regényi Gyula név alatt a Társalkodóban megjelent versecskéi talán eddig is figyelmedet megérdemlek. Méltóztassák őtet barátaidnak is bemutatni".

{34) A versek valóban megtalálhatók a Társalkodó 1834. évi számaiban. Kisebb költemények, klasszikus formába öntött epekedések, bölcsességek, epigrammák ezek, amelyek közül a nógrádi olvasót talán a Szondi sírköve érdekli legjobban. Drégely alatt nyugszik hős Szondi: nevének öröklő Sírköve lesz Drégely százados álma felett. Megjegyzendő, hogy 1838-ban az Athenaeumban Kölcsey halálára írt verse is megjelent, de ez már a saját neve alatt: Kölcsey felett Kis Cseke! nagyszerű emlékét örökíteni pótló Sírkövet ah! ne emelj Kölcsey hantja felett. Sírköve a haza lesz, míg a magyar él, halad, érez, És emlékiratot vés örök érdeme rá. -166-