Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)
Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Mikszáth Kálmán tanárai
De ekkor már Terray érdeklődését a filozófia köti le. Itt sem akárkikkel került kapcsolatba, hiszen Erdélyi János volt az, akihez írt leveleiben folyamatosan beszámolt filozófiai tanulmányairól. 1837-1842 között a legintenzívebb a kapcsolatuk, majd az 50-es évek második felében újra találkoznak. Közös barátjuk, Kramarcsik Károly révén cserélnek üzeneteket, főleg 1841 után amikor Terray már Németországban tanul. 1841 augusztusában Münchenből írt levelet Erdélyinek, amelyben azt fájlalja, hogy tapasztalatai szerint Németország az élet annyi terén előttünk van már, de nagyon reméli, mi is megindulunk előre, „Megnyugtató más részről, hogy a versenypálya nálunk is megnyílt már, s hogy mi egy fiatal, és tettre kész nemzet körében és korában élünk". (35) Németországi élményeiről írott levelei megjelentek a hazai lapokban is, s a hegeliánus Terray így került kapcsolatba Szontagh Gusztávval. Majd hazatérve, a losonci előadásai már egyértelműen a felkészült filozófust mutatják. Terray nagy összefoglaló filozófiatörténetet is írt, de ennek kézirata is elégett a losonci tűzvészben. A Terray filozófiai munkásságát újra felfedező filozófiatörténész, Horkay László így jellemezte őt: „A szerző jó ítélőképessége, érzéke a bölcsészet iránt, gazdag tudása, szellemi készsége, a hegeli filozófia nem egy pontos irányt mutató értelmezése" kiemeli őt kora magyar filozófusai közül". (36> Művei: Az Áldozó, A valódi hazafi, Hozzá (Versek, Regényi Gyula álnéven) Társalkodó, 1834. 1. félév. 14.sz. febr. 15. 53. Óhajtás, (Vers) Uo.17.sz . febr.26. 65. Andalgás, (Vers) Uo. 2. félév. 86.sz. okt. 25. 341. Epigrammák (Művész titka, Szondi sírköve, R ... i fürdőre, Torquato Tasso, Camoens) Uo. 88.sz. nov.l. 352. A szellőhöz, (Vers) Uo. 90.sz. nov.8. 360. Kölcsey felett (Vers) Athenaeum, 1838. 34.sz. okt. 25. 546. A német szemlélődőphilosophia berlini táborozása, Uo. 1842. 1. félév, január 2. l.sz. 5-9. (Eddig ismeretlen Terray cikk, Szontagh Gusztáv közölte s így az ő neve alatt ismert) Rövid vázlata Schelling philosophiájának s valami nevelésünk ügyében, Uo. 2. félév. 4.sz. július 10 25-29. Pedagógiai töredékek 1. Német iskolák nyilvánossága, Uo. 22.sz. augusztus 21. 169-170. Paedagogiai töredékek 2. A Poroszország. 3. Prüfung der reife Uo. 23.sz. aug. 23. 177-180. Elmélet és szemlélődés. Szontagh Gusztáv Propyleumok a társasági filozófiához (1839) с munkájáról, Pest. 1843. (Térey Károly álnéven) -167-