Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

Emészthetetlen szomorúsággal és keserű fájdalommal készül elhagyni a szeretett hajlékot, ahol 64 évet élt. Művészi törvényszerűség, hogy gyakran azonosítja önmagát kunyhójával, együtt öregedtek meg, egy életpályát jártak be. romlik, omlik űzi vész recseg és dől, és tépi romlás ahogy én vénülök, kunyhómnak testét ahogy fogy erőm énemnek szívét s együtt roskadozunk va

gy egyszerre meghalunk. Számol a sors vesztegel az élet Érthető, hogy végső kívánságul az 1974-ben már jelentős megbecsülésnek örvendő művész hasonló otthont akart: „a Pécskő utca keletre húzódó vonulatában, valamelyik lankás domb tövében építsenek nekem olyan belső térfogatú házacskát, mint amelyben a cigányok görbe hátú dombján, a putrik egyikében megvénültem... Ha ez a nyilatkozatom megértésre nem talál, akkor én félre lökött rögben por szem se vagyok... " Nagyon erős kötődés ez, nemcsak a megszokott lakáshoz, kialakult életformához, de mintegy elődei hagyatékához, egyetlen, valóságos, megkopott tárgyi örökségéhez. Kunyhója elemi védelmet nyújt a természet csapásaival szemben, de a hideg fagy, a szél mellett kívül rekeszti a társasvilág kegyetlenségeit is. Mint valami ólban meleg kunyhómban egyedül magamban suttogva ... szeretek beszélni a télről. A kunyhó az alkotói tevékenysége színtere, és a mások által különcnek tartott személyiség menedéke is, az „otthonom csodabogár fészek", és tegyük hozzá remetelak, majd zarándokhely. A kunyhó ütött-kopott, düledező, benne szúrágta, széteső holmik, kevés bútor, félhomály kézirattömegek, és képek - képek sokasága, Festékek között képeimnek özönében fényesen ragyogtatom kedves otthonom Fojtogatóan szűk térben, egyszerű környezetben igénytelenül, merengve, szorongva „színes élmények, szépséges csodák" között él, lakását műveivel osztja meg, amik olyan gyorsasággal szaporodnak, hogy félő, lassan kiszorul. „Hátat fordítottam az egész világnak, kivéve azt a bizonyos tért, amelyben elfér az én életemnek különös világa. Riadoztam az emberek társaságától, ha nem volt muszáj, nem is tartózkodtam még a közelükben sem, magam formájú, téveteg életű, sokoldalúan érdekes alak, elcsellengő maga útján..." -102-