Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

A Pécskő dombon sűrűn és dúsan burjánzó vegetációként, folyton növekvő, lélegző biológiai-társadalmi képződményként élte a maga öntörvényű életét a cigánytelep. Régi lakója, Balázs János belülről ismerve jellemezhette, ábrázolhatta életviszonyait, írhatta le történetét. Emlékszik arra, hogy már 1929-ben a polgármesteri hivatal tarthatatlannak minősítve a Pécskő dombra ragasztott viskókat, megkísérelte a telep felszámolását. A terv és a kivitelezés azonban elakadt, nagyrészt a telepi lakosság „csökönyös makacsságának szövevényében", akik át sem vették a papírokat, tudomásul sem vették az intézkedést. A telep növekedett tovább, látványosan a második világháborút követően, amikor a történelem vihara amúgy is könnyebben kapta fel és sodorta el az embereket. „.. .hullongó cigány elemek vándorlásaikban nem találva alkalmas megélhetést... a Pécskő domb-telep talajába kötötték lábuknak gyökerét... ide honosodtak, nem kérdezve senkit: lehet-e? Putrit, putri mellé ragasztottak... tíz év alatt megkétszereződött az itt élők létszáma... akik össze- vissza berajzották a rendetlen feljárókat, tenyérnyi udvarokat, s ahol csak négyzetméternyi terület volt, ólakat, kamrákat, holmi risz-rosz bódékat akasztgattak össze, erdei fákból, szénbányák palahányóirol hazacipelt, a meddővel felszínre emelt hulladék ácsolat anyagból, roncsolt talpfákból. Malacokat neveltek, disznókat hizlaltak, s ezek a szennyet és a bűzt terjesztő házi állatok napközben kóboroltak a putrik között, ahol a lakók jöttek- mentek, nyüzsögtek, csevegtek, vagy kártyáztak. Három - négy cigány család kimustrált lovat is tartott, s ahol a két lábú ember tetőknek széleibe, falak szegleteibe kapaszkodva tudott csak le vagy feljutni: ott lovakat tuszkoltak fel, vagy eresztettek le, veszélyeztetve a lábatlankodó gyerekeknek testi épségét... " Megrendítően valósághű, s egyben mégis művészi jelentésű költői kép ez, egy nagyon is reális, de mégis /vagy éppen azért/ abszurd léthelyzet ábrázolása. Sok csintalan színű keserű szagú kupac s mennyi féreg kukac hemzsegő mennyiségben az erjedő szemétben mit romlás össze szúrt. Néhány sovány malac szemével kutat, orrával túr, rágja az erjedést nyeli a bűzt. A Pécskő alatt, a város felett ilyesmit mutat a cigány telep. Balázs János közvetlen környezete ez, mindennapjai itt telnek, partra vetetten, a „pokolban lakok", a szegénység, az emberi elesettség és nyomorúság legmélyebb bugyrában, hol „az ember egyenlő háziállatával." Ütött-kopott, sárból kevert kis viskók, lim-lom kertek között tenyésző keserű nyomor, sűrű szegénység, békíthetetlen zaj, hamisság, harag, pletyka, irigység, hazugság, lókupeckedés, tánc, léha könnyelműség, korai egybekelés, aminek súlyos eredménye a sok gyerek nyomor, „sokat hisznek, keveset tudnak, pocsékok, veszekedők, dicsekvők, büszke - szánalmas alakok, -100-