Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Kovács Anna: „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” (A forradalom és szabadságharc érzlemi-lélektani közállapotának krónikája)

De katonai elöljáróit, vezetőit, valamiféle közös honvédérzelem alapján elsősorban a szabadságharc kimenetele - vagyis saját reményei - szempontjából értékelte. /Ezekben a verseiben gyakori a többes szám használata/ Kossuthot megjelenésekor a honvédek határtalan lelkesedéssel fogadták /„velünk van a magyar Istene és Kossuth"./ /A legelső magyar, 1848. okt. 24./ De napok alatt is fordulhatott bizakodása, a jó vezér, jó táborban - felháborodott vádaskodássá - a vesztett csaták után. /Valahára, 1849. aug. 1., Szeged, No ez dicső, 1849. aug. 6./ Ez a krónika sem követi és nem is követheti a történeti stílust, hisz a mindezt átélő krónikás egy állandóan változó öröm-bánat, lelkesedés-csüggedés és felháborodás között ingadozó lelkiállapotban volt. Még lelkesítő csatadalt ír a temesvári ostromló seregnek: „Rohanjunk az ellenségre Folyjék annak undok vére, Ontsuk azt az undok vért, Szabadságért, hazánkért. Rajta hát. Rajta tehát jó vitézek, A harczi koszorúk készek? Ki vitéz lesz megnyerendi, Rajta hát!" /Rajta hát, 1849. jún. 27., Temesvár/ Azután a csatavesztések, a világosi fegyverletétel után a fegyvert nem téve le, az utolsó szégyent, a teljes megadást elfogadhatatlannak tartva más irányba veszi útját, mint a vesztes seregek. „Ti hát mentek?! -jól van Menjetek, Ha fegyvert letenni van Kedvetek! Oda én nem megyek Sohasem, Kardom inkább földbe temetem. Nem! - megadni magam!? Nem fogoml! Eletemért a hont nem Árulom. Nem nyughatnám, míg tart Eletem, Ha e honárulásban megegyezem. /Ti hát mentek... 1849. aug. 17., Soborsin./ „Gyönyörűen voltam, mondhatom Rabság vagy halált, Ezekből kellett választanom, De lelkem rést talált. -94-