Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Szvircsek Ferenc: Zemlinszky Rezső (Egy bányagyakornok nemzetőr útja a bányaigazgatóság)

miniszteri posztról, a tárca betöltéséig, július 14-ig Kossuth Lajos intézkedett hadi ügyekben - maga a kormányzó támogatta június 24-én keltezett átiratában. Zemlinszky Rudolf bányagyakornok és nemzetőrségi tüzértiszt folyamodványát az utász hadnagyi kinevezéshez „a tekintetbe vételt megérdemelni látszik" megjegyzéssel látta el. A hadügyminisztérium június 27-én vette előjegyzésbe a kérvényt. A további katonai pályája ismeretlen, bár nekrológjában méltatója verseci és temesvári ütközetekről írt, amiben Zemlinszky is részt vett volna. A közvetett bizonyítékok szerint júliustól szállhatott hadba, mivel a Közlöny 1849. augusztus 11 —i számában Zemlinszky Rudolfot július 23-tól zászlóaljbéli őrmesternek nevezték ki, illetményét is július 23-tól számították. Zemlinszky Rezsőt körülvevő megbecsülés és szeretet érződik ki a halála után írt sorok közül, megszépítve a katonai múlt rideg valóságát: „Szinte újra érzem egy délczeg galambősz fürtű, vasmarka ember kézszorítását, azt a két öreg könnycseppet a kezem fején, s szívembe néma fájdalom sajgása nyilai. Ki végigküzdötte a forradalom harczait, majd leoldva az ezredesi kardbojtot aczélerejét, a magyar bányaipar rendezésére, Tarján felvirágoztatására szánta, beteg munkások segítő egyesületét s temetkező egyletét alakítja, hasznos s nemes munkásság közepett élt mindvégig, lehunyta szeme pilláját örökre. Zemlinszky Rezső volt a neve, az ég áldása legyen hunyó porán, amott a tarjáni sírboltban. " A világosi fegyverletétel után Zemlinszkynek is bujdosnia kellett, neve az elítéltek között szerepelt. Először Pesten tűnt fel, ahol Haynau pribékjei elől egy özvegyasszony fiaként bújtatta nyomorúságos körülmények között. Bécs biztonságosabbnak ígérkezett - itt tanult korábban, volt helyismerete, valamint a német nyelvet szinte anyanyelvként bírta - ezért 1850-ben ide menekült. Hamarosan állást kapott s a semmeringi alagút építésénél mérnöki feladatot látott el. Még ugyanebben az évben a csehországi Klostergrábban az ezüstkohóknál kohómesteri állást kapott, majd a niklosbergi ezüstbányák üzemvezetője lett. A Laibach /Ljubljana/ melletti Knaponisen ólomércbányának 1853-tól lett a bányagondnoka. Itt olyan sikeres feltárásokat végzett, hogy eredményeire felfigyelve 1858-tól már a Schatzlár melletti /Észak-Csehország/ szénbányák igazgatói székét foglalta el. Itt átszervezte az üzemet, növelte a termelését s egy új technikán alapuló eljárással kokszosította az aprószenét, mellyel újabb dicsőséget és elismerést szerzett magának. Az Örökösen kutató, szakmájának élő bányászati szakember a szénbánya közelében vasérctelért fedezett fel s ezzel a vasércbányászat alapjait vetette meg a területen. Nemcsak mint bányász, hanem mint kereskedelmi szakember is gyakorlatot szerzett Schatzlárban, melyet később a salgótarjáni szénbányáknál kamatoztathatott. Ebben az időszakban utazásokat tett Svájcban, Franciaországban és Angliában, ahol tapasztalatokat gyűjthetett szakmai fejlődéséhez. Magyarországra 1861-ben térhetett vissza, ennek okát szintén nem ismerjük, hiszen sikeres életszakaszt zárt ezzel le. Előbb Pesten mérnökként és bányászati tanácsadóként /consulant/ dolgozott, sőt bekapcsolódott a hazai barnakőszénbányák szervezési munkálataiba is. A Szent István Kőszénbánya Társulat alapszabály tervezetének 6. §-ában az alapító bizottmány tagjai között találjuk nevét 1861. október 24-én. További kapcsolata a társulattal ismeretlen, majd csak 1865-ben került ismét előtérbe a neve. A csődeljárás alatt álló es. kir. szab. Pest-Losonc-Besztercebányai Vasút és Sz. István Kőszénbánya Társulat vezetői a salgótarjáni üzemvezetőségük élén vezetőváltást hajtottak végre. Schmidt Pál bányafelügyelő ugyanis lemondott, a bánya vezetését Pancaldi Márkus bányászra /bányamérnökre/ bízták 1865. augusztus 9-én. Brellich János osztrák illetőségű bányavállalkozó, volt vasúti mérnök, a társulat egyik igazgatója, a feltárt barnaszénbányákat szerette volna megmenteni, ezért 1866. október 6-án ideiglenes minőségben Zemlinszky Rezsőt alkalmazta bányafelügyelőnek /főinspektornak/ valószínűleg a gazdag gyakorlati és szervezési tapasztalatai miatt. Alkalmazásához az is hozzájárulhatott, hogy a Pesti Naplóban 1866. május 16-19. között négyrészes cikksorozatot jelentetett meg: „Észrevételek a magyar bányászat felett, különös tekintettel a kőszénre és vasgyártás-80-