Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Közlemények - Ónodi Eszter: Skót tragédia

XXII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1998 KÖZLEMÉNYEK MITTEILUNGEN Skót tragédia Ónodi Eszter 1997 nyarán a MERLIN International Théâtre (Merlin Nemzetközi Színház) három magyar vonatkozású produkcióval képviseltette magát az Edinburgh-i Színházi Fesztiválon. A Magács László rendezte Csongor és Tündén, illetve a javarészt mozgás színházi jellegű Arany-balladaesten kívül Madách Tragédiája szerepelt műsoron, melyet egy skót rendező, John Carnegie állított színpadra. Ez utóbbiról, illetve a Skóciában szerzett színházi tapasztalataimról szeretnék beszámolni ebben a dolgozatban. A produkció hat színészt (négy skótot és két magyart) számlált a skót zeneszerzőn és rendezőn valamint a magyar díszlet- és jelmeztervezőn (Berzsenyi Krisztinán) kívül. Mi, magyar színészek - Feuer Yvette és én - meghallgatás útján kerültünk a produkcióba. A meghallgatás a főiskolai felvételire emlékeztetett, hiszen itt is verset, monológot és dalt kellett előadni, épp csak annyi különbséggel, hogy mindezt angolul. Alkalmi társulatunk külföldi tagjai majdnem mindannyian dolgoztak már egymással különböző produkciókban. Csapatunk két „húzónéwel" büszkélkedhetett, egyikük a Lucifert játszó Jimmy Chisholm volt, aki jelenleg a Royal Shakespeare Company tagja, másikuk az idősebb Ádámot adó Michael Mackenzie, aki szintén gyakori vendég a glasgow-i és edinburgh-i színházakban. (Mondanom sem kell, népszerűségüket mindketten televíziós szappanoperáknak köszönhetik.) A fiatalabb Ádámot az ír származású Hugh Lee játszotta, aki nemrég szerzett diplomát az egyik legjobbnak számító londoni színifőiskolán, az Urat és egyéb szerepeket játszó Janet Dye pedig Edinburgh alternatív színházaiból érkezett. A próbafolyamat július közepétől augusztus elejéig, pontosan három és fél hétig tartott, ami egész Nagy-Britanniára jellemző, ugyanis a Nemzeti Színházon és a Royal Shakespeare Company-n kívül minden színház ennyi idő alatt állítja színpadra darabjait. Az angolszász színházkultúra ugyanis a Nyugat-Európában általános en-suit rendszerre épül; tehát a színházak - a már említett kettő kivételével - csupán befogadószínházak állandó társulat nélkül, s a három és fél hétig tartó próbaidőszakot rendszerint ugyanannyi ideig tartó előadássorozat követi. (Ez alól kivételt képeznek természetesen a több éven át játszott nagyszabású West End musicalek.) Nem tudnám megmondani, hogy melyik rendszer előnyösebb egy színész számára. Mint a nyelvtanulásnál, itt sem lehet tudni, hogy vajon az egyhónapos intenzív kurzus, vagy az egy éven át tartó heti egyórás nyelvóra a hatékonyabb egy diák számára. Biztos vagyok abban, hogy a nálunk megszokott hat hetes próbaidőszak nem elegendő egy előadás elkészítéséhez. Általában mire csak technikailag összeáll egy produkció, eltelik négy-öt hét, így hát az utolsó, úgynevezett főpróbahét tulajdonképpen nem más, mint kétségbeesett versenyfutás az idővel, hogy az előadás minden különösebb zűr nélkül „lebonyolódjon" a premieren. Tehát mire a színész elkezdené ténylegesen megformálni és átlényegíteni a szerepét, eljön a bemutató (jó esetben, mert ekkor legalább felcsillanhat valami egy majdani igazi alakításból), majd az azt követő második, harmadik, ötödik, tizedik előadás, melyeket a nálunk honos színházi rendsíer-221-