Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Csongrády Béla: A művészet segít embernek maradni. Salgótarján színházi életéről

A második világháború után a rendszeresnek nevezhető színházi előadások a megyeszékhellyé lett Salgótarjánban is - mint az ország oly sok helységében - az 1951-ben létrehozott Faluszínház majd később Déryné Színház vendégszerepléseivel kezdődtek, annál is inkább, mert a társulat egyik vidéki bázisa, főhadiszállása sokáig Baglyasalján, a művelődési ház emeletén volt. Fontos dátum a színházi kultúra alapjainak megteremtésében, a színház nélküli város igényeinek kielégítésében 1954. július 20-a, amikor Mona Brand ausztrál írónő, a Hamilton család című darabjával a debreceni Csokonai Színház társulata - zsúfolt nézőtér előtt - fellépett Salgótarjánban. Abban az évben tíz napig, a következőben már hat hétig, a József Attila Művelődési Központ elődjéül szolgáló Kassai sori ipartestületi székházban, - köznyelven „iparban", az akkori hivatalos szóhasználat szerint a pártoktatók házában -, színházi előadásokra még kényszerűségből is alig alkalmas teremben szerepeltek a debreceniek, mintegy előlegezve később még szélesebb körűen kibontakozó kapcsolataikat. „Nyári hazájukban", ahogy a korabeli megyei lap, a Szabad Nógrád fogalmazott - a debreceni művészek repertoárján - többek között - az alábbi darabok szerepeltek: Gül baba, Cirkuszhercegnő, Sok hűhó semmiért, Csárdáskirálynő, Pillangókisasszony, A tanítónő, tehát nagyjából fele-fele arányban képviseltettek a szórakoztató és a komolyabb hangvételű művek. A színészek soraiban ott volt a tragikus sorsú Soós Imre mellett például Békés Rita, Mensáros László, Oszvald Gyula, Simor Erzsi, Solti Bertalan, s - hogy az évek múltán a legnagyobb hírnévre szert tett nevet is említsük - Márkus László is. (A Csárdáskirálynőben Boni grófként olyan sikert aratott, hogy a közönség az előadás végén felállva, dobogva tombolt. A Gül babában nyújtott Zülfikar alakítását e sorok írójának is volt szerencséje látni, mint ahogy azoknak az előadásoknak a döntő többségét is, amelyekről a következőkben lesz szó ... ) Akkoriban az Egri Gárdonyi Színház is át-átjárt Salgótarjánba, olyannyira, hogy még a „két város egy színház" gondolata is felmerült, de e konstrukció végül is Miskolccal valósult meg jó néhány év erejéig. Megfordult a nógrádi megyeszékhelyen néhány budapesti színház is (emlékezetes a Nemzeti Színház társulatának két Prestley-előadása, az Egyetemi Színpad Univesitas Együttesének „És mit fizetnek"? című politikai értelemben pikáns kabaréja az azóta sikeres rendezővé avanzsált Fodor Tamással vagy a színházszervező Jordán Tamással, a Budapesti Irodalmi Színpad centenáriumi Madách-emlékestje Bara Margittal, Bessenyei Ferenccel, Jancsó Adriennel, Tordy Gézával.) „- Most már afelé haladunk, hogy színháztermes kultúrpalotája lesz a megyeszékhelynek, hogyan lesz benne színházi élet ?" - tette fel a kérdést 1962-ben a Palócföld hasábjain Barna Tibor, a megyei lap publicistája, aztán még éveken át színikritikusa. A válaszra már „csak" négy esztendőt kellett várni. Közben 1964 végén napvilágot látott az MSZMP megyei bizottságának határozata Salgótarján kulturális centrummá fejlesztéséről. Az indoklásban - többek között - ez állt: „A megyei székhellyé válás szükségszerűen vetette fel a város kulturális helyzetének megalapozását és a megyei kisugárzó szerepének fokozását. Amíg a politikai és gazdasági tényezők a megyei székhellyé válás során alapvetően adva voltak, sőt ezek indokolták azt, a város kulturális állapotai elégtelenek, a megyei székhelyhez méltatlanok." A feladatok sorában a következők olvashatók: „El kell készíteni az új művelődési ház programját. A város kulturális életének központja, a megyei népművelési tevékenység centruma is kell, hogy legyen... Igényes és jó színvonalú színházi életet kell biztosítani budapesti, miskolci és a helyi színjátszó egyesületek programszerű igénybe vételével." 1966. április 3-án felavatták a jellegzetes városközpont egyik meghatározó épületét, a Szrogh György tervezte József Attila Művelődési Központot (akkori nevén Házat). Az ünnepi -96-