Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Csongrády Béla: A művészet segít embernek maradni. Salgótarján színházi életéről

műsorban - mások mellett - fellépett Szecsődi Irén és Szabó Miklós operaénekes, Horváth Ferenc előadóművész. Az első jelentős színháztermi élményt nyújtó előadásra még abban a hónapban sor került: április 22-én mutatkozott be a vadonatúj intézmény színpadán az akkoriban nagyon jó hírű Pécsi Balett. Az Eck Imre koreografálta Etűdök kékben, valamint Szokolay Sándor: Az iszonyat balladája és Vujicsics Tihamér: Változatok egy találkozásra című darabokat nagy tetszéssel fogadta a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség. 1966 őszén meglehetősen vegyes kínálat fogadta a színházba járókat az új épületben. Az eredeti tervek szerint főként fővárosi társulatokra akartak alapozni a szervezők, de ez az elképzelés csak részben valósult meg. Az akkor még létező Kis Színpad Heltai Jenő Naftalin című bohózatát - Kabos László főszereplésével - hozta Salgótarjánba, a Budapesti Irodalmi Színpad a Magyar Orfeusz című összállítással, a Budapest Táncegyüttes Ballada az emberről című táncjátékkal vendégeskedett a nemrégiben avatott színpadon. Több előadással szerepelt viszont a nógrádi megyeszékhelyen - már akkor is és később is - a Miskolci Nemzeti Színház (például Gyárfás Miklós: Egérút), a Szolnoki Szigligeti Színház (Egy bolond százat csinál, A kaktusz virága) és a Déryné Színház (Ábrahám Pál: Bál a Savoyban; Tóth Miklós: Fejesek). Érdekességként említendő, hogy az I. Országos Vasas Munkás Színjátszó Fesztiválon - amelyet a Kohász Művelődési Központ rendezett '66 őszén -, a helyi Petőfi Színjátszócsoport a József Attila Művelődési Központban mutatta be Faulkner: Rekviem egy apácáért című drámáját Vertich József rendezésében. A produkció az együttes sok évtizedes fennállása alatt egyike volt a legmagasabb - már-már profi - szintű előadásoknak. Ugyancsak ritkaságszámba ment, hogy december 31-én, azaz szilveszter éjszakáján - mintegy megelőlegezve a későbbi városi óévbúcsúztató rendezvényeket - a Déryné Színház Oké, miszter Kovács című vígjátékot mutatta be. 1967 nyarán a szolnoki színház tíz napig vendégeskedett Salgótarjánban: a Viktória című nagyoperettel, a Szegény kis betörő című komédiával és a Kétszázezer és egy című - hirosimai témájú - drámával. Ekkor - tehát jó egy évvel az új intézmény megnyitása után - Barna Tibor ellentmondásos helyzetről számolhatott be: „A sokféle rendeltetés, melyek betöltésére a József Attila Művelődési Házat megteremtettük, a város és a megye új tartalmi igényeiből ered. Ezek sorából egy: a város, a megye színházi kultúrájának megalapozása. Sem Nógrádnak, sem magának Salgótarjánnak, vagy a megye másik városának, Balassagyarmatnak nincsenek számba vehető színházi tradíciói... Objektives szubjektív tényezők egyaránt közrejátszanak, hogy az új művelődési otthon első évében leginkább a színházi élet megteremtése, kibontakoztatása terén jutottunk a legnehézkesebben előre... A színház felettébb érzékeny szervezet az érdektelenségre: pártoló publikum híján elveszti életnedveit. Csak ott pompázik ékesen, ahol kedvező feltételekre lel. Színházkultúrát teremtő törekvéseink mégsem múltak el egészen haszontalanul az egyesztendős művelődési ház táján. Jól számba vehető már egy mindegyre szaporodó tábor, amely rendszeres látogatója a színházi rendezvényeknek, s ez a biztató jelenség mindinkább felkelti a korábban húzódozó színházak együttműködő készségét is. Különösen a Szolnoki Szigligeti Színházzal létrejött kapcsolatunkat mondhatjuk rendkívül hasznosnak már eddig is, de még inkább a továbbiakat illetően... Ma még nem érzékeljük eléggé, milyen nagy értékű a szolgálat, melyre a Szolnoki Szigligeti Színház a kedvünkért vállalkozott." (Nógrád, 1967. július 9.) Ezek után nem meglepő, hogy a következő évek színházi évadjaira szóló bérletsorozatok programját már egyértelműen a Berényi Gábor dirigálta Szolnoki Szigligeti Színház és Giricz -97