Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Csongrády Béla: A művészet segít embernek maradni. Salgótarján színházi életéről

XXI. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1996-1997 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE A művészet segít embernek maradni Salgótarján színházi életéről Csongrády Béla „A színház mindig tele volt, s tele is van paradoxonokkal" (Kárpáti Aurél író, kritikus, színháztörténész) Nyilván tudatosan kezdtem dolgozatomat ezzel az idézettel, hiszen a feladat, amire most vállalkozom, szintén paradox: egy olyan város színházi életéről kívánok szólni, amelynek nincs, nem is volt, s belátható időn belül nem is lesz önálló színháza sem társulatilag, sem az épületet tekintve. A színielőadások iránti igény azonban itt is - ha, mint később szó lesz róla erősen differenciáltan is - éppúgy kialakult, mint más településeken, s ezt lényegében mindig - már a várossá válás első évtizedeitől kezdve - vendégszereplések révén lehetett csak kielégíteni. így az elemzés elsősorban tények, kuriózumok bemutatására vállalkozhat a színházak oldaláról, semmint az egyébként érdekes műsorpolitikai, színháztörténeti tendenciák értékelésére, a befogadói oldalról azonban levonható néhány figyelemre méltó tanulság a kultúrához, jelesül a színházművészethez való viszonyt illetően. (Ezúttal nem említjük részletesebben a múlt század végétől szórványokban mind a mai napig fellelhető és funkcionáló öntevékeny művészeti csoportok, színjátszó együttesek, élükön az acélgyári Petőfivel, a negyvenes-ötvenes-hatvanas években különösen aktív tevékenységét, színházpótló vagy utánpótlásnevelő szerepét. Az előbbire jó példa a Petőfi Színjátszócsoport által 1954-ben bemutatott Lehár-operett, a Luxemburg grófja legendás előadása, amely nemcsak a gyár körüli lakótelep lakossága körében, hanem szinte a város egészét megmozgatván aratott fergeteges sikert. A csoportból került ki például a Svájcban operaénekessé lett Turek László, vagy később Hollay Kálmán, aki előbb segédszínészként szerepelt, majd a főiskola elvégzése után bekerült a magyar színházi élet vérkeringésébe és jelenleg is aktív színész. Az 1984-ben alakult KiViSzI-ből Kocsis Pál végzett főiskolát, most a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.) 1922-t követően Salgótarjánban a „városi szintű" (és nem az üzemekhez, gyártelepekhez kötődő) művészeti élet meglehetősen szerénynek mutatkozott valamennyi területen. Ennek általános társadalmi és speciális helyi okai egyaránt voltak. Művészeti jellegű rendezvények a városi (polgári) kaszinóhoz, a római katolikus olvasókörhöz, az ipartestülethez és más egylethez kötődtek elsősorban. Érdekességként említhető, hogy az Apolló Moziban olykor színtársulatok is felléptek. A vándortársulatok általában néhány hetes szereplésre érkeztek a városba, többek között Deák Lőrinc, Halmi Jenő, Radó László, Vértes Károly vezetésével. A Munka című hetilap ezekben az években sorra arról kesergett, hogy a legműveltebb és legtehetősebb közönség távol marad a színielőadásoktól. Ez a magatartás persze lehetett kritikája is az enyhén szólva változó színvonalú korabeli „hakniknak", az viszont tény, hogy például 1935-ben Páger Antal is szerepelt a városban, rá egy évre pedig Salamon Béla. -95-