Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - K. Peák Ildikó: Ideológia, politika, művészet összefüggései Salgótarjánban (1950–1980)

1969-ben nyílt meg először Salgótarjánban az Országos Zománcművészeti Kiállítás. A rendezvény 1971-től Országos Zománcművészeti Biennale néven élt tovább. Az új kiállítási forma azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - a bemutatott alkotások művészi színvonalának emelkedését. Ezért 1977-től a Nógrád Megyei Tanács VB., a Salgótarjáni Városi Tanács VB., a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és annak helyi szervezete védnöksége alatt egy új, Salgótarjáni Zománc- és Üvegművészeti Biennale jött létre. A rendezvény tágítani kívánta a művészeti kiállítás nyújtotta lehetőségeket, érzékeltetve a két anyag szerepét a tárgyak világában, s az építészetben is. A hetvenes, nyolcvanas évek fordulójára azonban e kiállítás is kifulladt, elsősorban az alkotók érdektelensége következtében. A zománcművészet nagy rendezvényei véglegesen Kecskemétre orientálódtak, meghiúsítva azokat az elképzeléseket, melyek szerint Salgótarján iparára országos rangú iparművészeti kiállításokat lehet „telepíteni". Tovább élt, de napjainkra már megszűntnek tekinthetjük az Országos Szabadtéri Szoborkiállítás. Az első rendezvény - néhány, az előző évtized végére visszanyúló előzmény után 1971. nyarán nyílt meg a Műcsarnok, Salgótarján Város Tanácsa és a József Attila Művelődési Központ szervezésében, az utóbbi intézmény előterében, illetve előtte, a város közösségi fórumaként is szolgáló Fő téren. A rendezvényt életre hívó tényezők között fontos szerepet játszott a kulturális nevelő célzat. A város lakossága a már meglévő köztéri szobrok mellett a Tavaszi Tárlat keretei között elsősorban a kortárs kisplasztikával ismerkedhetett csupán meg. A hetvenes években állított újabb köztéri alkotások - Varga Imre kitűnő Radnótiját kivéve - többnyire nívós voltuk ellenére inkább a hazai szobrászművészet konzervatívabb irányvonalát követték. Ezt kívánta ellensúlyozni a legmodernebb törekvéseket is bemutatni kívánó Országos Szabadtéri Szoborkiállítás, mely azonban a bemutatott művek sokfélesége eredményeképpen óhatatlanul nem nyújthatott egységes képet. A nyolcvanas évek folyamán egyre „avantgárdabb", egyre áttételesebb tartalmú művek kerültek a közönség elé, ezzel párhuzamosan, a kiállított szobrok száma egyre csökkent. A hetvenes évek folyamán a fenti jelentős, országos igényű kiállítások mellett - az egyéni és időszakos csoportos tárlatokon kívül - a munkásművelődés célkitűzéseihez több rendezvény is kapcsolódott. 1975-től, a Munkás Kulturális Hetek keretében több jeles művész - többek között Mustó János, Iványi Ödön, Földi Péter, Czinke Ferenc, Hibó Tamás - vállalta, hogy bemutatja alkotásait. E kiállítások leggyakoribb témája - természetesen - a munkásábrázolás volt. A hetvenes évek végétől pedig telente az OTP épületében szocialista brigádok szervezésében és rendezésében megnyílt képzőművészeti kiállításokat tekinthettek meg az érdeklődők. A fentieken kívül számos, alkalomhoz, évfordulóhoz kötődő, illetve politikai-ideológiai állásfoglalást közvetítő tárlat nyílt meg Salgótarjánban és a megyében (Karancslapujtőn 1944. és a Megtöretés sorozatok vándorkiállításai, kiállítás Vietnamért, illetve a tanácsok létrejöttének harminc éves évfordulója alkalmából szervezett tárlat.) A helyi művészek körében már a hetvenes évek elején felmerült egy nemzetközi jellegű művésztelep létrehozásának gondolata. E kezdeményezésre reagált a Nógrád Megyei Tanács egy telep létrehozásával 1974-ben, melyre - hazai résztvevők mellett - a szocialista országok alkotóit várták. Művésztelepek természetesen már a hatvanas években is nyíltak a megyében és Salgótarján környékén. Többségük tematikája - a város és vidéke üzemeihez, ipari hagyományaihoz kapcsolódva - az iparvidék, a munkásélet, a szocialista termelés megörökítésében merült ki. Az újonnan létrejött alkotótelepet 1976-tól Intersymposion néven a megyei múzeumi szervezet működtette 1991. évi megszűnéséig. A résztvevők köre az évek során egyre bővült; fokozatosan nőtt a nemcsak szocialista országbeli résztvevők száma, a nyolcvanas évek elején -81-