Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - K. Peák Ildikó: Ideológia, politika, művészet összefüggései Salgótarjánban (1950–1980)

A Nógrád Megyei Képzőművész Munkacsoport évente kétszer - az 1%0-es évek elejéig ismétlődő csoportos kiállításai bizonyos mozgást, élénkülést idéztek elő a helyi kulturális közegben, egyben ráébresztették a város és a megye vezetését a képzőművészetnek a közművelődésben, s az ideológiai nevelésben betölthető fontos szerepére. A kor szelleméből következően szinte természetesnek tekinthetjük, hogy a megyei, s városi tanácsi, illetve pártszervek aggályos figyelemmel kísérték a csoport tevékenységét, kiállításait - elsősorban nem az alkotások minőségét, színvonalát, s a nem szocialista tematikát szem előtt tartva. Ne feledjük, hogy az ötvenes évek első fele a dogmatikus kötöttségek, a „szocreál" időszaka volt a hazai kultúrában. A képzőművészetben a követendő példa az „élenjáró szovjet képzőművészet" volt, ötvözve a már akkor is jócskán konzervatívnak számító Munkácsy-hagyományokkal, később Nagybánya örökségével. Változás, enyhülés, e tendenciákban - országos viszonylatban - csupán 1957 után kezdődött, azonban úgy tűnik, hogy az új szellemiség csupán némi késéssel érvényesült a vidéki művészetpolitikában. Az újonnan létrejött művészcsoport az alakuló gyűlés kapcsán nyilatkozatot jelentetett meg a megyei sajtóban, melyben a tagság hitet tett a párt és a kormány politikája mellett (tudjuk, hogy ez nem volt egyedüli jelenség hazánkban az 1956-os forradalmat követően).

(4) A hűségnyilatkozat ellenére a Nógrád Megyei Tanács Művelődési Osztálya fontosnak tartotta az alkotók ideológiai képzését, nevelését. Annál is inkább szükségessé vált ez, mert 1956 nemcsak a hazai művésztársadalom egészének, de a Nógrád megyei képzőművészek munkásságában is változást, a szocialista építés „hurráoptimista" témáitól való elfordulást okozott - még az 1958. évi őszi tárlatot is jobbára didaktikus politikai-ideológiai mondanivalót nem közvetítő alkotások, tájképek, csendéletek uralták. A művelődési osztály 1959. évi jelentése felhívta a figyelmet arra, hogy „... a Megyei Képzőművészeti Munkacsoport tagjainak figyelmét továbbra is mai életünk témái felé kell fordítani. Ankétok, személyes beszélgetések révén kell elősegíteni az esztétikai és politikai kérdések tisztázását."

(5) A tisztázás nyilván meggyőző és sikeres volt, hiszen az 1960. évi jelentés dicsérőleg említi meg, hogy „a képzőművész munkacsoport is jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évben." Az 1959-es kiállításokon »... a megye munkásainak hősi harcát ábrázoló tematikus kompozíciók már túlsúlyban voltak."

(f>) Az ötvenes évek második felében, szórványosan bár, de láthatott az érdeklődő közönség egyéb, képzőművészeti jellegű kiállításokat is a megyei művészcsoport őszi és tavaszi tárlatai mellett. E kiállítások többsége azonban - néhány kivételtől eltekintve - ismeretterjesztő reprodukciós, illetve az alkotásokat értékesíteni kívánó, nem kifejezetten színvonalas bemutató volt. Bár a tanácsi és pártszervek az évtized második felében a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordítottak a helyi képzőművészeti élet eseményeire, a lakosság körében terjedt a giccs, melyet képügynökök révén, sőt állami üzletekben is be lehetett szerezni. Nem szabad elfeledkeznünk azonban arról, hogy az ötvenes években „kispolgári giccs" névvel illették szinte valamennyi, a szocialista realizmustól eltérő irányzatot. A „kispolgári ízlés" terjedésének okát a kortársak közül többen az „ellenforradalomban" látták. Fel kell tételeznünk tehát, hogy a korabeli sajtóban olyannyira ostorozott giccs nem minden esetben volt azonos a gombolyaggal játszadozó cicák, bőgő szarvasbikák világával. A lakosság művészi nevelését csupán a - Bóna Kovács Károly szabadiskolája utódaként működő - bányász kultúrotthonban 1957-ben létrejött képzőművészeti szakkör szolgálta, melyet Iványi Ödön vezetett. A szakköri tagság széles rétegeket ölelt fel. Az egyes foglalkozásokon diákok, ipari munkások, bányászok, közhivatalnokok vettek részt - ez azt látszik bizonyítani, hogy a képzőművészet iránti spontán érdeklődés is jelen volt Salgótarjánban. Az évtized végére azonban a fentiek alapján is nyilvánvalóvá vált, hogy a megyei s városi állami és pártszerveknek az előbbieknél jóval intenzívebben kell foglalkozni a helyi képzőművészeti élettel, egyrészt annak fejlesztésével, másrészt az ideológiai ala-73-