Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Cs. Sebestyén Kálmán: A köz- és magánszféra határán (A civil társadalom néhány elemének változása Salgótarjánban)
De a kormánypárt is szervezeti kereteit a korábbiaknál szorosabbra fűzte. 1936-ban létrehozta Salgótarjánban női tagozatát, melynek feladata egységbe fogni „mindazokat a kulturális, szegényvédelmi, emberbaráti intézményeket, melyeket városunkban a négy nőegylet oly példás egyetértéssel és összhanggal teljesít. Éppen ezért a nőegyletek szoros együttműködése a Nemzeti Egység és összetartás jegyében még inkább összeforrasztható" - állapítja meg a Munka.< 2r> > Ebben az időszakban az SZDP helyi vezetői is közelítettek a NEP-hez. A rendőrkapitányság 1935-ben jelezte, hogy „sehol az országban nincs olyan hely, ahol a szociáldemokrata és az egységes párti munkásvezérek együtt tárgyalnak és megértik egymást, márpedig Salgótarjánban már évek óta ilyen lelki harmónia van közöttük..." (27) Nem sokkal később a Csóka-féle bányamunkás szövetséggel is felvették a kapcsolatot. Az SZDP helyi vezetőségének lavírozásai, bizonytalankodásai kihatottak a szakszervezetre is és lehetőséget adtak a fentebb említett szélsőséges mozgalmaknak, hogy megvessék lábukat. Mutatja ezt, hogy az 1939. évi országgyűlési választáson a nyilaspárt jelöltje a szavazatok közel egyharmadát szerezte meg a salgótarjáni kerületben. Tömegbefolyásuk erősödését jelzi, hogy több sztrájk kirobbantásában is aktív szerepet játszottak. Hogy miért nem váltak mégsem meghatározóvá Salgótarjánban, azt részben egy rendőrségi jelentés magyarázza, mely a jobboldali pártokról írva megjegyzi: „A szervezéssel megbízott egyének között nincs meg az összhang és inkább az elkülönülés jelei mutatkoznak.'^ 28 ' Másrészt viszont a „városi intelligencia" meghatározó erői egyfajta távolságtartást mutattak a pártpolitikával szemben. Ez nem azt jelenti, hogy nem vettek részt a politikai életben, de alig lépve túl azt a mértéket, melyet az államhatalmi szervek intézkedése nyomán a helyi közigazgatásban és gazdasági életben közvetíteni kellett. A konzervatív szellemiség ugyan magába foglalja az adott időszakban a keresztény szemléletet és irradenta megnyilvánulásokat, hisz utóbbit a határváros-jelleg is determinált. Azokban túlhajtásuk lényeges gátja a vállalati érdekek érvényesítése a határon túli gazdasági kapcsolatok fenntartása miatt. A másik összetevő a lokális feladatok hangsúlyozása, az „itt és most" várossá válás problémáinak előtérbe helyezésével. Ezekhez kapcsolódik, hogy a hagyományosan jelenlévő antiszemitizmus felerősítése senkinek nem állt érdekében. A „gettósodás" mellett közrejátszott ebben az is, hogy Salgótarjánban az izraeliták sem a közigazgatásban, sem a gazdasági életben nem töltöttek be kulcspozíciókat. Lassú építkezés — Irányok és formák 1944 végén elrendelték a város gyárainak leszerelését és az alkalmazottak evakuálását. Az üzemek bénítása csak részben sikerült, viszont a szakember-gárda többsége - ha nem is hagyta el az országot - a városból elment. A helyi és állami közigazgatást hasonlóan érzékeny veszteség érte. Az iparosokat, kereskedőket pedig a behívások, illetve az 1944 júniusi deportálás tizedelte meg. Végeredményben az a kör, amelyre a két világháború közötti helyi társadalom és egyesületi élet alapult, súlyos személyi veszteségeket szenvedett. A regenerálódást késleltette a Salgótarjánban kialakult politikai helyzet is. A közigazgatás szervezésében és a nemzeti bizottságban az MKP képviselői voltak túlsúlyban. Aktivitásuk, lendületük nyomán eluralkodó bizonytalanság, a felelősségre vonástól való félelem - sokszor alaptalanul - elriasztotta a kezdeményezéstől a korábbi, s ekkor szűk körben jelenlévő potenciális egyesületszervező erőket. Hozzájárult ehhez, hogy anyagi bázisuk - helyiségek, felszerelések, könyvtárak, pénzalapok, stb. - is súlyos veszteséget szenvedett, vagy megsemmisült. A törvényben betiltott fasiszta jellegű egyesületek mellett már 1945-ben helyi szinten megindult a többiek felülvizsgálata. Emellett 1946-ban államhatalmi úton is korlátozták működésüket a századfordulón megjelenő, majd a 30-as években terjedő gyakorlat felújításával, hogy belügy-49-
