Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Cs. Sebestyén Kálmán: A köz- és magánszféra határán (A civil társadalom néhány elemének változása Salgótarjánban)
elejétől azonban már döntően városi szinten a vállalati, önkormányzati vezetők jóindulatú támogatásával. 1931-ben a polgármester vezetésével értekezletet tartottak, melyen meghatározták, hogy kikre terjedjen ki a segélyezés: a munkanélküliekre, redukált műszakban dolgozókra, keresetképtelenekre és a „munkakerülőkre". „A felsegítés, természetbeni adományok nyújtása, munkaalkalom szerzése, s a lelki támogatás útján szokott megtörténni."* 2 '* Maguk az egyesületek is sokszor fordultak segélykérelemmel az igazgatósághoz, polgármesteri hivatalhoz. Főként az utóbbi legtöbbször teljesítette a kérvényben megfogalmazottakat. A segélyakciók részesei voltak még a 20-as évek elején divatos asztaltársaságok. Ezeket elsősorban iparos baráti körök alkották, s formálisan nem egyesületként működtek. Az ilyen asztaltársaságok rövid életűek voltak, s az évtized végére többségük megszűnt, illetve feloldódott a szakmai szervezetekben, amelyek a nehezedő gazdasági körülmények között, országos központokhoz kapcsolódva hangsúlyosan az érdekvédelmet látták el. A felvázolt kapcsolatrendszerből arra lehetne következtetni, hogy széles, jól szervezett „szociális háló" alakult ki a városban. Vitathatatlan, hogy Salgótarjánban a karitatív tevékenység volt az, mely a legtöbb személyt és anyagi erőt mozgósította. Az egyesületek segíthették, kiegészíthették a torlódó szociális problémák megoldására hivatott önkormányzati és állami szervezet munkáját. Erre alkalmas forma a segélyakciók sorozata. De az egyesületeknek sem anyagi, sem személyi háttere nem volt arra, hogy teljes egészében átvállalják a feladatok megoldását, hisz 1932-ben a városban 1600 teljesen ellátatlant tartottak nyilván. Az 1930-as évek elejétől ebbe a résbe nyomakodtak be a politikai jellegű egyesületek, ill. politikai mozgalmak, melyekhez hátteret biztosított a Gömbös-féle Nemzeti Munkaterv. Felfigyelt erre a rendőrkapitányság is, s egy 1933-as jelentésében „valóságos szervezkedési láz"ról beszélt: a „csak legális szervezkedés méretei is" aggasztóak - állapították meg. (2:,> Ez időben jöttek létre a különböző színezetű egyesületek: a Turul Szövetség „Tarján" vegyestörzsétől a Magyarországi Németek Szövetsége salgótarjáni csoportjáig. Korlátozott taglétszámúak voltak ugyan, de egy-két jelentős társadalmi státusú személy támogatását elnyerték. Megkapaszkodásuk a helyi egyesületi élet peremén jelentős részben azonban országos központjuk anyagi és erkölcsi támogatásának köszönhető. Jó néhány a Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) védőszárnyai alatt fejtette ki tevékenységét, mint kezdeti időszakban a Bell Miklós-féle Gazdasági Reform-mozgalom. Szervezeti kereteinek kialakulásakor a polgármesteri hivatal nem is tudta eldönteni, hogy egyesületként vagy pártként kezelje. Bonyolította a helyzetet, hogy a kisagazdapárt és az EME tagjai egyaránt aktivistái voltak, sőt az utóbbi egyesület helyi vezetője Bell Miklós közvetlen segítője volt, hasonlóan az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga salgótarjáni titkárához. A liberalizmusellenes és az ingatlanforgalmon alapuló gazdasági rendszer elképzelése kezdetben jelentős számú hívet szerzett, azonban a későbbiekben - párttá alakulva - egyre inkább jobbra tolódva beszűkült a bázisa.* 24 * Az 1930-as években a szélsőséges mozgalmak is megjelentek, így a Nemzeti Szocialista Magyar Munkás Párt (Meskó-Böszörményi féle horogkeresztesek). Észak-Magyarországra kiterjedő szervező központját Salgótarjánban rendezte be. Számottevő eredményt ugyan nem ért el, de ezután folyamatosan jelen volt a horogkeresztes, illetve a nyilas mozgalom valamely irányzata a városban, jelezve a társadalmi feszültségeket. Az SZDP helyi szervezete is felfigyelt erre a jelenségre, s állandóan tájékoztatta a központot ezen mozgalmak tevékenységéről/ 25 *
