Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Cs. Sebestyén Kálmán: A köz- és magánszféra határán (A civil társadalom néhány elemének változása Salgótarjánban)

így a szakszervezetek az illegális kommunista mozgalom részbeni fedőszervei lettek. Ellenhatásként az államhatalom helyi képviselői méginkább fokozták a szakszervezeti mozgalom megtörésére irányuló tevékenységüket. A politikai változásokkal párhuzamosan a tanácsköztársaság utáni években több tendencia bontakozott ki a civil szerveződések szférájában. A korábban vállalati keretek között működő egyesületek lassan éledtek újjá, s az 1920-as évek közepére stabilizálódtak: átestek 1922ben működésük törvényi felülvizsgálatán. Kapcsolataikban, illetve azok korlátozottságában a hagyományokat folytatták. Fényt vet erre az acélgyári olvasókör műkedvelő előadásainak leírása: „Nagyon különös szokássá lett (még a harmincas évek elején is dívott) a tisztviselői kar ama gyakorlata, miszerint a közülük megjelentek a szomszédos kaszinó épületében gyülekeztek, az ottani ruhatárat vették igénybe, s csak az előadás kezdete előtt öt perccel vonultak át a két épületet összekötő (1914-ben épült), általunk „sóhajok hídjának" nevezett fedett folyosón a színházterembe. Megérkezésükig a két első sor székei üresen vártak az elit vendégekre."'

17

) Az egyes vállalatok egyesületi téren is meglévő - vagy kialakuló - belső hierarchikus elszigeteltségét alig csökkentette az üzemek közötti ellentét új területe, a sport. 1920-ban a bánya is megalakította saját sportegyesületét, amely verseny -, majd vetélytársként jelentkezett az 1901 óta működő acélgyári klubbal szemben. Mivel a sport, főként az ekkor népszerű labdarúgás, nagy tömegeket mozgósított, a vállalatok presztízsből felvállalták a klubok támogatását, megteremtették a létesítményi hátteret, a felszerelést, támogatták a nevezéseket a különböző kupákba, illetve a csoportok utazásait. Az 1930-as években az RMSTVRT ipartelepeinek sportolói között ún. Rimaolimpiákat is rendeztek; az SBTC vállalati jellegének hangsúlyozására pedig a bányatelepeken alakult kisebb csoportokat alosztályként beolvasztották. Ezek azonban nemcsak a sport területén tevékenykedtek, hanem kulturális feladatokat is elláttak dalárdáikkal, zenekaraikkal, színjátszóikkal. Különösen aktív volt e téren a Forgáchi alosztály. A sport ilyen hangsúlyos megjelenése nem kizárólag a szabadidő szervezett és ellenőrizhető eltöltését jelentette, hanem egyben a feszültségek bizonyos fokú oldására is szolgált, mivel a háborús időszakig a különböző sportesemények népünnep jelleget öltöttek. Főként a munkások készültek rá, s hosszú ideig beszédtéma volt. Bár a többi vállalat is létrehozta sportklubját (a Hirsch-gyár 1922-ben, a palackgyár az 1920-as évek végén), de a meghatározó az SBTC és az SSE rivalizálása lett. Mindkét egyesület vezetőségében a tisztviselőkarok színe-java pozíciót vállalt. A városban alakult sportegyesületek nem kaptak ilyen támogatást, mivel a vállalati klubok tevékenységi körén kívül álló és szúk csoportokat érintő sportágak művelésére tettek kísérletet (vívás, tenisz, sakk, postagalamb tenyésztés és versenyeztetés, stb.) Visszafogottabban, de a cserkész és levente egyesületek szervezésében, támogatásában is érvényesült a vállalati elkülönülés, amely a hagyományok, szemléletmód szervezett keretek közötti átadásának szélesedését és „utánpótlását" biztosította. Jelentőségét az adja, hogy a szervezetek sajátos céljain túl a másod-, harmadgenerációs munkásság vállalathoz kötődését ezzel is erősítették. Mindezek mellett tendenciaként érvényesült, hogy az egyesületszerveződés súlypontja áttevődött a városra. 1927-ben a polgármester egy jelentésében meg is jegyzi, hogy az egyletek városa lett Salgótarján, de „a tagok úgyszólván majdnem mindenütt ugyanazok."

(18) Ez a megállapítás is jelzi, hogy a formálódó város lakosságának csekély része aktivizálható a civil szféra kiépítésében. Ugyanakkor bizonyosnak látszik, hogy a polgármester nem számolt az előbb említett sportegyesületek hatásával. A városi egyesületek bázisa a számban gyarapodó középréteg. Összetétele igen vegyes, hisz a vállalati tisztviselők, kisiparosok, kiskereskedők ugyanúgy for-45-