Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Cs. Sebestyén Kálmán: A köz- és magánszféra határán (A civil társadalom néhány elemének változása Salgótarjánban)

vagy „nemzetközi" (értsd: szociáldemokrata), következésképpen hazaáruló. Az átpolitizált egyesületi kör ezt a szemléletet közvetítette, melyet erősített az egyesület és politikai párt határmezsgyéjén mozgó, helyi alapítású Keresztény Magyar Nemzeti Szövetség, mely 1920 augusztusában csatlakozott az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligához, valamint az Ébredő Magyarok Egyesülete különféle szakcsoportjai. Bár a Liga országos alapszabályában megfogalmazódott, hogy a szervezet „minden pártpolitika kizárásával erős hatalmas társadalmi szervezkedésben akarja megvalósítani a keresztény nemzeti gondolat uralmát a köz- és magánéletben, a társadalmi és gazdasági élet egész vonalán."

(n) A mintegy 800 tagot számláló salgótarjáni osztálynak ehhez megvolt a kellő háttérbázisa. Ha megnézzük az elnökséget, kiderül, hogy a szervezet a bánya és az acélgyár tisztviselő karának összefogását jelzi: mindkét vállalat fele-fele arányban volt képviselve benne. 1922 után ez a kör fokozatosan bővült a város kialakuló tisztikarával. Mégis tevékenysége az 1920-as évek végén háttérbe szorult. Wabrosch Béla 1925-ben meg is jegyzi, hogy a „Keresztény Nemzeti Liga is leginkább az Acélgyári Casinó és az Acélgyári Olvasókörre támaszkodik." Szerepét helyi szinten más szervezetek vették át. Részben szélsőségesebb programmal az Ébredő Magyarok Egyesülete elszaporodó szakcsoportjai vonták el a tagokat, amely egyben társadalmi szinten „lefelé" is növelte a szervezettséget. Ennek ellenére a városban nem váltak meghatározó erővé. Ugyanis versenytársuk is akadt a politikailag aktivizálható munkásság körében. Az SZDP befolyása ebben az időszakban még jelentős. Zákány Gyula nemzetgyűlési képviselő ugyan 1921-ben úgy nyilatkozott salgótarjáni látogatása után, hogy „meggyőződtem arról, hogy ennek az eddig - mondjuk - szociáldemokrata vezetés alatt álló kunbélás, veltnerjakabos munkásságnak jelenleg egészen más a felfogása, nem szabad tehát ezt a tömeget felelősségre vonni az egész katasztrófáért."*

15

* Erre ad csattanós választ az 1922. évi nemzetgyűlési választás, amely eredményeként Klárik Ferenc szociáldemokrata jelölt kapta meg a mandátumot a salgótarjáni választókerületben. Az SZDP és a szakszervezetek kapcsolata továbbra is szoros maradt. Kimondatlanul, de ezt a kötődést igyekezett kikezdeni a végrehajtó hatalom (főszolgabíró, rendőrség) többek között a gyűlések engedélyezése körüli huzavonákkal. Az 1926. évi országgyűlési választások előtt már nyíltan is felléptek az SZDP ellen. Baticz Gyula, a párt jelöltje visszalépését indokolva a „Nyílt levél Salgótarján dolgozó népéhez!" című felhívásában írja: „Teljesen tisztában voltam azzal, hogy ebben a választókerületben a legféktelenebb terrorral kell megküzdenem és nyilvánvaló volt előttem az is, hogy a hivatalos presszió teljes erejével ráfekszik a választókra is. A tények teljes mértékben igazolták föltevésemet, már amikor Salgótarjánba érkeztem a főszolgabíró azzal fogadott, hogy „erős kézzel fogom kezelni az urakat, mert a miniszterelnök megbukhatik, a belügyi államtitkár ebben a kerületben nem bukhatik el..." (Sztranyavszky Sándorról van szó.) A visszalépés legfőbb indoka, hogy ezen körülmények között nem akarta, hogy ajánlási íve feketelista legyen a vállalatok vezetői számára.

(!f,) Ilyen előzmények után 1926-tól biztosított volt a mindenkori kormánypártok számára a salgótarjáni kerület mandátuma. Egyben ez a személyes elkötelezettség a helyi közigazgatás és vállalati vezetők számára a kormányhivatalokban fontos „kijáró utat" jelentett, amely fölött minden eszközzel őrködtek is. A szociáldemokrata szakszervezetek ellen irányuló másik kezdeményezés a keresztényszocialista szakszervezetek aktív támogatása, amely főként a helyi közigazgatás részéről történt, de segítséget nyújtottak a vállalati vezetőségek is. Eredményt a 20-as évek közepére értek el. Hozzájárult ehhez a Bányamunkás Szövetségen belüli szakadás, melynek következtében létrejött a Csóka-féle szakszervezet, mely közelebb állt a keresztényszocialistákhoz, mint az SZDP-hez. A munkáspárt így rövid idő alatt akcióképtelenné vált, amelyet súlyosbított, hogy a helyi pártvezetés bizonytalankodása miatt a 20-as évek végére a városi képviselőtestületből is kiszorultak. Mindezek a baloldal szélsőségesebb elemei számára teremtettek lehetőséget, s -44-