Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Cs. Sebestyén Kálmán: A köz- és magánszféra határán (A civil társadalom néhány elemének változása Salgótarjánban)
utóbbi a még ténylegesen működő egyesületek tevékenységét is formálissá, alkalmi jellegűvé tette, vagy teljesen megszüntette. Másrészről viszont felértékelődött a karitatív tevékenység, s azok az egyesületek, melyek addig csak részben gyakorolták, teljes egészében e területen vélték megtalálni létfeltételeiket. Azonban a háború elhúzódása, a növekvő ellátási gondok, a fokozódó nyugtalanság, kényszerű lépések megtételére ösztönözte főként a haditermelésre átállt üzemek irányítóit. A termelés biztosítása érdekében 1917-től engedélyezték az érdekvédelem működését. így a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Rt. vezetősége nem gördített akadályt a vasas szakszervezet acélgyári megalakítása elé, melybe májusban a gyár munkásainak jelentős része belépett. (0> Hasonlóan több évi tiltás után 1918 nyarán a bányászok is létrehozhatták szakszervezetüket. Ez viszont azt jelentette - mint korábban már utaltunk rá, - hogy a Szociáldemokrata Párt befolyása jelentősen megnőtt, szervezeti keretet és bázist kapott. Schmidt Jenő bányaigazgató meg is állapította: „Munkásainknak a szociáldemokrata zászló alá való szervezése befejezést nyervén, azok most teljesen a párt vezetőségének befolyása alá kerültek, aminek vannak tagadhatatlan előnyei, de súlyos hátránya, hogy folytonos követelések felállításában látják szocialista voltuk érvényesülését." (l0) Nemcsak az üzemekben, hanem a község politikai életében is döntő momentum volt ez, mivel más szervezett és tömegbefolyással rendelkező erő nem volt. így akadály sem gördült a Szociáldemokrata Párton belüli polarizáció felgyorsulása elé. A belső harcokkal párhuzamosan szintén rövid idő alatt kettévált a politikai hatalom és a közigazgatási hatalom. 1918 végén a kettő alapvetően sem nem akadályozta, sem nem segítette egymást. A szociáldemokraták a KMP megalakulásával voltak elfoglalva, a községi közigazgatás pedig nem volt képes hatékonyan, egységesen működni. Itt mutatkozott meg, hogy a civil szféra tagolatlansága következtében nem formálódott ki olyan gyakorlat, amely az egyesületi keretek túllépésével a politikai válsághelyzetekben a megoldás útjait felmutathatná. Ebben a vákumban robbant ki 1919 elején az a zavargás, amely csak katonai erő felvonultatásával csillapodott le. (ll) Végeredményben a közigazgatást birtokló „polgári" réteg teljesen súlytalanná vált, s augusztus elejéig a szociáldemokraták és kommunisták közötti erőviszonyok változásai határozták meg a község politikai életét. Folytatás és újrakezdés „A szó ideális értelmében vett társadalmi élet városunkban nincs. Lehetetlen azonban meg nem állapítani azt, hogy társadalmi téren igenis intenzív és eredményes munka folyik. Eseményszámba menő hangversenyek, kultúresték, dalversenyek, hazafias ünnepségek, stb. vannak hivatva az emberi lelket gyönyörködtetni. Sajnos azonban hogy városunk társadalmának széttagoltsága sok szép esemény eredményeit károsan befolyásolja. A mentési munka látszólag folyik, amíg azonban a hiúsági szempontok oly fontos szerepet játszanak társadalmi életünkben, amíg a kereseti lehetőségek oly elütőek, mint ma, addig szociális téren ne is várjunk ideális állapotokat" - állapítja meg Lapsánszky János, a Salgótarjáni Almanach 1925. évi számában. (,2) Ez a látlelet azt mutatja, hogy tovább éltek 1919 után is a múlt századvégén kiformálódott elhatárolódások. De azt is láthatjuk, hogy a civil szféra korábbi tagolatlansága csak lassan változik. Míg a század elején a politikum szorult háttérbe, s az egyesületi kör a társadalmi csoportok gazdasági érdekeit közvetítette áttételeken keresztül, addig az 1920-as években működésük a mindent átpolitizáló és ilyen felhangokkal jelentkező megnyilvánulások jegyében történik. A „nemzeti" és „keresztény" hangsúlyozása azt is jelenti, hogy irredenta, ami irredenta az csak nemzeti és keresztény lehet. Ha valamelyik hiányzik, akkor már kozmopolita, liberális, -43-