Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Maga János Konferencia, Balassagyarmat - Tari Lujza: Manga János hangszeres népzenegyűjtései: 1959–1977

A fentebbi adatok jól érzékeltetik, hogy Manga hangszer- és hangszeres zenegyűjtései nem korlátozódnak egyetlen hangszerre, vagy hangszertípusra, a paraszti hangszeres népzenére, avagy a cigányzenére. Ahogyan népszokás gyűjtései sem egyetlen műfajt érintenek, hanem számtalant, vokális népzenegyűjtései pedig különböző stílusokba sorolhatók, úgy a népi hangszerek és a hangszeres népzene iránti érdeklődésére is a többféle kérdés iránti fogékonyság a jellemző. Gyűjtései mindamellett nem maradnak egyetlen nép körében. Manga a magyar népzenén kívül jelentős gyűjtőtevékenységet fejtett ki a szlovákok körében (magyarországiak és anyaországiak), de gyűjtött a hazai délszlávoktól és németektől is. Az elmondottakból értelemszerűen következik, hogy gyűjtéseinek földrajzi határai elég nagyok és számos tájegységet felölelnek. Erdély kivételével valamennyi népzenei dialektusterületen gyűjtött hangszeres zenét (Moldvát és Bukovinát a Dunántúlra telepítettek körében végzett gyűjtései képviselik), de kiváltképp a palóc hangszeres népzenei gyűjteményt gazdagította. A széles földrajzi sávon belül vannak olyan gyűjtőterületei is, ahová többször visszatért, figyelemmel kísérve a falu, illetve a szélesebb földrajzi, valamint etnikai terület népi kultúrájának változásait, követve a mindenkori mozgásokat. A hanganyag lehallgatásakor azonnal feltűnik, hogy Manga az egyes tájegységek népi kultúráját gyűjtéskor is egységben látja, ennek megfelelően annak minden területe iránt érdeklődik. Kutatói szemléletmódjára ugyanis a teljességre való törekvés, s az egységben látás és láttatás jellemző. Különösen kitűnik ez az előadókkal rögzített beszélgetésekből, melyek fontos háttérinformációt jelentenek a hangszeres zenei kutatás számára. Kérdezési módszereit az empátia és a gyors rávezetés képessége jellemzi. Előadói szívesen nyilatkoznak meg előtte. A legnagyobb tisztelet hangján (megszólításkor általában „Tanár úr") oldottan, bőven, de lényegretörően mesélnek neki. A mellékesnek tűnő kérdések iránti figyelme révén nagyobb földrajzi területek zenei szokásairól, falvak és kisebb csoportok, illetve családok és egyének hagyományátadási,- átvételi technikáiról tájékozódhatunk. (Pl. kitől és hogy tanulták a hangszerjátékot, hogyan gyakoroltak, mennyit kerestek a zenészek, mennyiért és hol szerezték be a hangszereiket, milyen messzire mentek el és milyen gyakran zenélni, mit szólt a férj, amikor a feleség is megtanult hangszeren játszani? stb.) Ezek alapján teljes szokásfolyamatok bontakoznak ki a zenészek tanulási és gyakorlási módszereire vonatkozóan, illetve működési területeikről. A közösség és az individuum-kutatáshoz egyaránt fontos adatokat kapunk a hangszeres zenészegyéniségek megismerése által (s úgy, hogy egyéni emberi sorsok is kirajzolódnak a beszélgetésekből). Az egyén és közösség viszonyán belül a zenész és közönség kapcsolata speciális. Bár a téma nem új, idehaza önálló kérdésként kevéssé kutatott. Manga a teljességre törekvésénél fogva kezdettől élen jár e téma kutatásában. így nem véletlen, hogy a kérdéskörnek egy teljes fejezetet szentelő Sárosi Bálint többször is hivatkozik rá legújabb könyvében (Sárosi 1996 11-49.). Számos új adatot jelentenek az alföldi hangszerjátékosok elbeszélései olyan - ma alig kutatott hangszerek esetében, mint pl. az okarina, citera, tekerő, klarinét. E hangszerek kutatási népszerűtlenségének oka napjainkban elsősorban alighanem egyszerűségükben és szólóhangszer jellegükben rejlik, továbbá, hogy a művelőik amatőr parasztok és nem professzionista cigányzenészek. Ennek következtében az előadók „Jobbára szöveges dalokat" játszanak „hangszeres formába öltöztetve" (Kodály 1960 61.), jelentősen leszűkítve ezzel a tánczene körét. Manga gyűjtéseinek egyes részei napjainkban a népi kultúra, valamint a hangszeres népzenekutatás peremterületére szorult kérdések megválaszolása és a repertoár hangrögzítése által értékelődnek fel. Különösen értékesek azok az adatok, amelyekben citera-, okarina-, tekerő- és klarinét-játékosok beszélnek a hagyományról, s nyilatkozatukban a náluk öregebb generációk zenészeit - mint mestereiket - név szerint is megnevezik. Esetenként teljes zenészgenerációk lété-187-