Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Maga János Konferencia, Balassagyarmat - Tari Lujza: Manga János hangszeres népzenegyűjtései: 1959–1977

re derül így fény (pl. Csongrád, Szentes). Máskor hangszergyártással kapcsolatban kapunk új adatot (Mohács, okarina). Külön hangsúlyt kap Manga gyűjtésében a kubikusok zenei élete. Kis számú adata különösen értékes, mert a hangszeres (és vokális) zenei kutatás köréből teljesen hiányzott eddig a kubikusok zeneéletére vonatkozó információ. Uj adatokat köszönhetünk Mangának a tambura elterjedtségére, fajtáinak használatára vonatkozóan is. Adatai a Dunántúl felől keletre, az Alföld közepe felé szélesítik a kört. (Manga hangszerjátékosokkal folytatott, prózai beszélgetéseket rögzítő hangfelvételeiből a dolgozat végén olvashatunk néhányat.) Nagyszerűen hasznosíthatók még az olyan beszélgetések is, amelyeken a már nem aktív, egykor zenélő pásztorok nyilatkoznak régi szokásokról, zenélésükről. Koós József személye (1. a felsorolásban) is jó példa arra, hogy Manga a pásztorokkal, illetve hangszereikkel olyankor is foglalkozik, amikor azoknak már nincs meg a hangszerük, vagy túl öregek ahhoz, hogy használható módon játszanak rajta. A népszokáskutató azonban ilyen esetben is számos új adattal tudja gazdagítani eddigi ismereteinket. Uj megvilágításba tud helyezni egy-egy kérdést, dallamot. A népzenekutatók az 1950-60-as években és a 70-es évek elején nem szántak időt a nem aktív zenészekkel való magnetofonos beszélgetésre, részben takarékossági meggondolásából, részben pedig azért, mert aktív zenészekkel kívántak foglalkozni. Ez a magatartás a hangzó zenei emlékek összegyűjtésének sürgőssége felől nézve teljesen indokolt volt, ám a hangszeres kutatás mégis sokat vesztett az ilyen szóbeli beszélgetések mellőzésével. Manga János hangszeres zenei gyűjteményének különös értéke a sok prózai információ. Manga kutatási területeit a népi hangszerek oldaláról - s különösen a beszélgetések tükrében - nézve, megállapíthatjuk, hogy az általa kutatott különböző témák között szoros összefüggés van. (Ez alól csak a népi vallásosság kivétel.) Legerősebb az összefüggés a népszokások és a pásztorok hangszerei és hangszeres zenéi között. A pásztorságnak éppúgy megvannak a maga jellemző hangszerei (és dallamai), mint ahogyan helye van a hangszereknek és hangszeres dallamoknak az egyes népszokásokon belül. A mesterségekhez, valamint a szokásokhoz egyaránt szorosan tapadó hangszerek és hangszeres zenék közül Manga a pásztorság egyik jellegzetes, mesterségbeli kívánalmakat illetően legnehezebb hangszerét, a dudát, a pásztorélettel szoros összefüggésben vizsgálja. (1. pl. 1950a, 1968a, 1969. 46-48.) Az MTA ZTI Hangarchívumában található felvételek hangszerjátékos adatközlői között öt pásztor volt: Koós József, Kukucska Ernő, Soós Antal, Sütő Gyula, Szabó István. Közülük hármat kiváló hangszerjátékosként tart számon a hangszeres zenei kutatás (Koós, Soós, Sütő), egyet pedig csak Manga gyűjtéséből ismerünk (Szabó), ifj. Kukucska Ernő családja is régi pásztorcsalád, ő nem kiemelkedő játékával, hanem azzal érdemelte ki a kutatás figyelmét, hogy az egyik utolsó nógrádi dudás. Manga különös képessége, hogy felkutatja a kiemelkedő előadókat. 1964-ben Rákospalotán talál rá Koós József volt juhászszámadóra. Arra a pásztorra, aki az 1937-es Pátria-hanglemezsorozat nyomán mint borsosberényi dudás vált ismertté, sőt híressé. Koós Józsefet, kinek vokális zenei repertoárja több dallama ma már iskolai tananyag, s kinek dudajátékát a régies dudajáték illusztrálására szokás bemutatni (1. pl. Rajeczky I. III/A. IL III/A.), a II. világháború után szem elől tévesztette (és talán el is felejtette) a zenekutatás. A pásztor hagyományos vándor-életmódja, illetve a népzenekutatás új feladatai természetesen magyarázzák mindezt. Ám a hangszeres kutatás igen sokat vesztett azzal, hogy az énekesnek és furulyásnak is kiváló pásztorról megfelelő időben nem készített személyi monográfiát. Manga érdeme, hogy az idős pásztort még időben megtalálta, éneklését és furulyajátékát hangfelvételen rögzítette. -188-