Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Horváth István: Mentelitás és mítosz. Jelenségek és összefüggések Salgótarján 20. századi társadalmi életéből

Az újabb gazdasági fejlődés, újabb néptömegeket indított el a település felé, noha az intenzitása már csökkent, a mennyisége viszont ekkor is meghaladta a meglévő lehetőségeket. Az 1880-1910 közötti gazdasági prosperálás, a település fejlődésének első virágzó korszaka volt. Az időszakban megépülő új üzemek, további munkaerőt igényeltek. A népesség 1880-ban 7.726, 1900-ban 15.380 fő volt. Akkor amikor az ország más részén a kivándorlás miatt csökkent a népesség itt ellenkező folyamat bontakozott ki. A korábban elindult folyamatok hatása - amely hangsúlyosan a hagyományos falu hatalmi - közigazgatási szintje, és akkor és a feladatok által előírt követelmények, lehetőségek közötti ellentmondásból származott - nem csökkent, sőt némileg fokozódott, hiszen a több nyelvűség, a több vallásúság új motívumai gerjesztett további feszültségeket a korábban hagyományosan csak magyar, és csak római katolikus vallású településen. Az 1870-ből származó adat szerint, a lakosságnak 2/3-a nem magyar anyanyelvű volt. Az éleződő viszonyok, a szélsőséges ellentmondások jelenlétét, azonban más motívum megjelenése is gazdagította. A településen megkezdődött a belső telkek értékesítése, Tóth Gyula - hosszú időn át volt falusi bíró - leírásából ismerjük, hogy a csábos vásárlási ajánlatok nem maradtak hatás nélkül. Megjelent a szabadversenyes kapitalizmus velejárója: a telekspekuláció, úgy tűnt, hogy ebben a település vezetői közül többen is bekapcsolódtak, amelynek velejárója lett az eddig ismeretlen korrupció hosszú évtizedes jelenléte. A kortárs így jellemezte e jelenséget: „milyen csinos kis városka lehetne ma Salgótarján, ha céltudatosabban irányították volna fejlődését az arra hivatottak, s nem gáncsolták volna el a legszebb ideákat a helybeli korifeusok. Sajnos azonban legtöbbször a szűklátó önzés és kapzsiság érvényesült." (4) A népesség újabb nagyarányú számszerű gyarapodása már közelmúltunk gazdasági fellendülésének velejárója. Az 1960-as 26.622-fős városi népesség az 1980-as évek végére megközelítette az 50.000 főt. A korszak jellegzetességei a korábbi évek tapasztalataiból táplálkoztak. A nagyarányú lakásépítések arra utaltak, hogy a település felkészült az újabban ideérkező munkát vállalók fogadására. A munkaalkalom a korábbi hagyományos bányai lehetőségek hangsúlyai helyett áttevődött az ipari üzemek irányába. A közigazgatási szakellátottság mellett az igények szerint kiteljesedett a foglalkoztatottsági struktúra: orvosok, közgazdászok, jogászok, pedagógusok nagy száma kedvezőbbé, kiegyensúlyozottabbá tette a város társadalmi életét. A város létszámának változásában a XX. század második évtizedétől jelentkező természetellenes hatások is szerepet játszottak. Az 1920-as trianoni döntés a felvidéki magyar lakosság áttelepítését is magával hozta, az erdélyi konfliktus az abból az irányból érkező menekültek megjelenését eredményezte, és végül az 1945 utáni párizsi békeszerződés utáni nemzeti elvakultság újabb felvidéki magyar népesség letelepedésével járt. Az események ellentmondásai a jelzett időszakban megjelenő „zsúfoltságban" is kicsapódtak. Az újabb időszakban ténylegesen meglévő gazdasági restrikció a városlakók létszámára kedvezőtlenül hatott. Valószínű, hogy a mesterségesen is hangoztatott „válságövezet agitáció" jelentős - elsősorban a meghonosodott minőségi erő irányában ható - veszteséget okozott. A lakosságszám változása érzékenyen mutatja az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődését, vagy visszafejlődését, és politikai változásokból adódó ingadozásokat is figyelemmel lehet ezáltal kísérni. A manapság tapasztalható és a népesség irányából érkező, bizonytalanságot jelző rezgések kiegyensúlyozódása indokolt. A megvalósulás kritériuma a gazdasági-urbanizációs folyamatok tényleges és tartós hatásában rejtekezik. -16-