Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Horváth István: Mentelitás és mítosz. Jelenségek és összefüggések Salgótarján 20. századi társadalmi életéből

mány folytán kialakult lokálpatriotizmus" halovány nyomát az egyes üzemekben „mint külön kis köztársaságokban" tapasztalta meg az újságíró.

(:,) Erre a motívumra építve a település egészére érvényes, érzelmileg is megalapozott kapcsolat tartósítását is el lehet érni - megfelelő újabb, tudatos technikák alkalmazásával. Hiszen a gyári kötődés, az értéket létrehozó munka képes ilyen hatások kialakítására. Ezek sorában a legfontosabb a műveltség fogalom bevezetése, átfogó alkalmazása, amely az egyén és közösség egészére nézve fejlesztő folyamatokat alakított ki, és a kibontakozó stádiumban lévő állapotok tovább gördülésére alkalmas. A toborzás megváltozott eszközrendszerének alkalmazására Salgótarján újkori történetében találunk újabb példát. A hatvanas évek elején megfogalmazott „ezer szakembert Salgótarjánnak" tematikájú politikai és állami szinten is megjelent döntés, a néhány évvel későbbi „kultúrcentrum" határozatként ismét feladatterv tartalma miatt így is értelmezhető. A két szándék nem mást célzott meg, mint a város értelmiségi - polgári - hagyományozottságú társadalmi csoportjának mennyiségi és minőségi növelését. A két, összetett tennivalókat megfogalmazó döntés bennük meghúzódó naivitás ellenére hosszú ideig érvényesült. Hiszen a foglalkoztatási, szakmai igények együttesen érvényesültek a kereseti és lakásügyi feladatok megvalósításával. A tartalmi követelmények motorja az ideérkezők ismert nívója volt, azaz látensen a fentebb említett szakmai és általános műveltség kritériumának minőségi jelenlétét felismerő gyakorlat alkalmazása miatt ágyazódtak be, a város történelmébe. Három demográfiai robbanás és következménye Salgótarján lakossága a XIX. század közepén a kor nívóján élő erőteljesen feudálizált, a népesség számát nézve nógrádi viszonylatban a gyenge közepes szintet mutatta. Az 1850-es népszámlálás szerint 808 lélek élt a faluban. A foglalkozásra nézve nem volt teljesen homogén: a föld megművelésére, az erdő hasznának betakarítására, az állattartásra - elsősorban a makkoltatásra épülő sertéstartásra - fordította figyelmét és erejét. A hagyományok szerint élő palócok életét a gazdasági élet terén bekövetkezett fejlődés minőségileg átszervezte: a nagy számban ideérkező újonnan munkát vállalók tömegei szétfeszítették a korábbi közösségi kereteket, amely hosszú időre megbénította a régi falu közigazgatási, közbiztonsági életének rendjét: működőképtelenné tette, ezáltal az új követelmények kialakításának pályájára kényszerítette azokat. Az első nagy változás az 1850-1869 közötti időszakban történt. Az addigi népességben csendesen fejlődő falu - 1826-ban 717 lelket írtak össze - lakóinak száma több mint négyszeresére duzzadt. 1869-ben 4.184 fő számláltatott össze. A változás traumatikus viszonyokat teremtett. A falu szerkezete megbomlott. Az ideérkező népesség nyilvántartása, ellátása falusi viszonyok között megoldhatatlan volt. Kezdetét vette a más típusú, a korábbitól eltérő intézmények kialakulása: a népesség-nyilvántartások a termelés helyén, de nyilvánvalóan a saját gyári, üzemi igények szerint születtek, a hagyományos falusi lakások mellett új típusú, gyorsan felépíthető házak jelentek meg, amelyek anyagának kiválasztása is eltért a megszokottól: a tartós, több generációs palócházak falusi épületét a gyorsaság, az ipari praktikusság váltotta fel. A megjelenő sokadalom a mindennapi élet valamennyi területére kiterjesztette hatását. Ha a falu korabeli reagálását legáltalánosabban fogalmazzuk meg, akkor azt a felkészületlenség, a meglepett ember magatartásával jellemezhetjük. -15-