Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)
Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Szomszéd András: Bányatársulati iskolák Salgótarjánban 1871 és 1946 között
„...Pedagógiai szempontból sem helytelen, egészségügyi tekintetben sem hátrányos, szociológiai szempontból pedig humanisztikus gondolat az egyhuzamban való tanítás, mert a gyermekeket fölösleges fáradalmaktól, a szülőket ruházat és lábbeli tekintetében ma eléggé nem hangsúlyozható fölösleges pénz kiadásokról, s gazdasági vonatkozásban idő, anyag, pénz és sok más szempont szerint is bírálható látószögből célszerűbb az egyhuzamban való tanítás." (A délelőtti-délutáni 3, illetve 3 órás tanítás helyett csak a délelőtti 5 órás tanítást értik az egyhuzamba való tanításon.) Sokszor foglalkoznak az iskola és a szülői ház kapcsolatával, amit szülőértekezleten tárgyalnak meg a szülőkkel. „Kölcsönösen figyelembe veszik (a tanítók) a szülők, a szülők az iskola kérését...", de nem hiányzik a ma divatos szóval emlegetett „egyéni bánásmód" gyakorlati alkalmazása sem: „A tantestület tagjai külön figyelnek minden gyermeket, szabad órájukban a szülőket az iskolába kéretik, s együtt beszélik meg azokat a módokat és lehetőségeket, amelyeket a gyermekek érdekében foganatosítani akarnak." Természetesen az eredmény sem marad el. Buchticska Antal a központi iskola igazgatója büszkén írja: „1929-ben az iskoláink 6. osztályt végzett tanulói közül igen sokan a különböző magánvállalatoknál történő rövid alkalmazásuk után altisztekké léptek elő." Itt sem jutott el minden tanuló a végzős osztályokba, de lényegesen jobb az átlag, mint a nem társulati iskoláknál. A bánya, általában biztosította a kolonizált munkásság gyermekeinek a továbbjutási lehetőséget, ha a gyermekben látták a tehetséget, a szorgalmat. Mint ilyet, végzés után visszafizetendő ösztöndíjjal segített egészen a legfelsőbb oktatásig (aknász, bányamérnök), de igyekezett saját „iparos" réteget is a kolonizált munkásság soraiból kiképezni. A gimnáziumnak 1929-ig 36 munkásgyerek hallgatója volt. Közülük 5 maturált.* 16 ) Az esztétikai nevelésre is nagy gondot fordítottak. „A gyermeki léleknek a nemes és szép iránti fogékonyságának felkeltésére művészeti tárgyakt is fontosságuknak megfelelően állítottunk be tanrendünkbe. Női- és férfi kézimunka, rajz és ének tanításra iskoláink legnagyobb gondot fordítanak." A társulat nagyon ügyelt a növendékek egészségére is. „A városi tiszti-, köz- és bányaorvosok havonként látogatják az iskolákat." Az egészségügyi ellenőrzés mellett az „ép testben ép lélek" elvet figyelembe véve szervezik a tornagyakorlatokat, kirándulásokat melyek „a gyermeki test egészséges és szabályos fejlődését szolgálják." A társulati iskolák nyilvános ünnepségei nem tértek el a többi iskoláétól. Megünnepelték október 6-át, november 2-án a takarékossági napot, március 15-én „a magyar szabadságharc diadalünnepét", május 30-án pedig a hősök napjára emlékeztek. Ezenkívül májusban még megemlékeztek - nem naphoz kötötten - a madarak és fák napjáról is. Amikor a nyolcosztályos elemi iskola gondolata fölmerült, a társulati központi iskola igazgatója, Buchticska Antal így tervezett: „Szükségesnek mutatkozik az iskolákban a tornatermek, külön rajz, slöjd és kézimunkatermek, gyakorló kertgazdaságok létesítése, s a rövidesen életrekelő 8-dik osztályú népiskolával kapcsolatban tanerők és tantermek szaporítása, hogy a két magasabb osztályban növendékeink már speciális bányaszakirányú és gazdasági képzést kapjanak." -128-
